Hirdetés

Október 15-én azokra a gyermekekre emlékezünk, akik túl korán távoztak, és most csak a szívünkben lehetnek velünk…

A világon minden negyedik nő, pár érintett a veszteségben – korai, késői vetélés, méhen kívüli terhesség, halvaszületés, bölcsőhalál –, ráadásul egyre többen a meddőség embert próbáló küzdelmének résztvevői. Ennek ellenére a legtöbb szomorú történet az otthonok falain belül marad – jó lenne legalább ezen a napon megtörni a csendet és beszélni gyerekeinkről, hiszen ők ugyanúgy történetünk és családunk részei.

Ma tehát emlékezzünk azokra a kicsikre, akiket a babavárás, szülés, vagy az után vesztettek el, és gondoljunk az őket nagyon váró családokra, szülőkre, édesapákra és édesanyákra is!

Október 15-én, a perinatális gyász napján számos intézmény, látványosság borul kékbe-rózsaszínbe, és idén először a pécsi tv-torony is a veszteséget megélt családok előtt tiszteleg.

A pécsi köztemető pedig egy szép gesztussal teszi lehetővé a méltó emlékezést és ad helyet a gyásznak: az I. parcellában avatják fel október 16-án a „meg nem született gyermekek emlékhelyét”. Az ott felállított szobrot pedig Felföldi László megyéspüspök szenteli fel. Az esemény 10 órakor kezdődik.

Persze nincs kőbe vésett szabály arra, hogyan ápoljuk kisbabánk emlékét: gyújthatunk gyertyát (akár online is), ültethetünk fát, jótékonykodhatunk, beszerezhetünk, készíthetünk emlékkönyvet, amit ha megírunk, felelevenítve a főbb mérföldköveket, pillanatokat talán megkönnyebbülést, megnyugvást találhatunk...

Hirdetés