14 C
Pécs
szerda, május 8, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldLikvidálással fenyegetőzött egy pécsi férfi

Likvidálással fenyegetőzött egy pécsi férfi

A Pécsi Járásbíróság május 18-án elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra testi sértés bűntette, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, és többrendbeli személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve, folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége miatt.

A vádirat szerint a gyanúsított 2022. december 30-án, a déli órákban Pécsett, egy társasház előtti közterületen a sértett férfit szidalmazta, fenyegette, később egy pezsgősüveggel fejen vágta, majd egy 16 centis késsel mellkason szúrta.

A helyszínre érkező mentők a sértettet kórházba szállították, kiderült, hogy a férfi orrcsonttörést is szenvedett, mely nyolc napon túl gyógyuló sérülésnek minősül.

A gyanúsított aztán 2023. január 12. napján Pécsett, egy ház előtt bántalmazással fenyegette a sértettet, hangüzenetekben továbbá azzal is, hogy

levágja a fejét, likvidálja.

Az eljárás során a sértett férfi távol tartás elrendelését indítványozta, melyet a Pécsi Járásbíróság július 1-ig elrendelt. A gyanúsított azonban a vonatkozó szabályokat május 5-ig öt alkalommal szegte meg, a sértettet tovább fenyegette, zaklatta.

A gyanúsított terhére rótt bűncselekmények összességében három hónaptól négy év hat hónapig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők, a bíróság a gyanúsított letartóztatását elrendelte.

Az ügyész tudomásul vette a bíróság döntését, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, a végzés nem végleges – zárul a vádirat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő