Ha jól akarsz keresni, ezekre jelentkezz!

A Pécsi Tudományegyetem helyi cégek segítségével és az ő igényeik alapján rövid ciklusú gépipari és informatikai képzéseket indít, melyek nem csak a városi cégeknél dolgozó szakemberek tudását, hanem a vállalkozások versenyképességét is jelentősen erősíti majd.

Immáron negyedik alkalommal rendezték meg a hagyományosnak is nevezhető Regionális Műszaki és Felsőoktatási Fórumot a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán. A fórum célja az, hogy az egyetem a műszaki, mérnöki és informatikai területen működő regionális cégekkel, klaszterekkel, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködéseket alakítson ki, valamint, hogy az oktatás és a gazdaság szereplői a már meglévő kapcsolataik részleteit és fejlődési lehetőségeiket megvitassák.

"Versenyképes tudásra van szükség"
“Versenyképes tudásra van szükség”

Az eseményen kiemelt figyelmet kaptak a PTE MIK jövő februárban elinduló, úgynevezett rövid ciklusú (12 hónapos) informatikai és műszaki szakirányú posztgraduális képzései, melyekkel a gyorsan változó piaci igényekhez kívánnak alkalmazkodni. Ilyen a mechatronikai továbbképzés, melyet a régió gépipari cégeinek szakmai elvárásai alapján állítottak össze, valamint azok az informatikai képzések (informatikai biztonság, JAVA programozás, Linux üzemeltetés, web programozó), melyeket informatikai cégekkel közösen szerveztek meg. A különleges ezekben a kifejezetten gyakorlatközpontú képzésekben az, hogy a bennük résztvevő cégek képviselői oktatókká válnak, és a gyakorlatok helyszínét is a vállalatok adják majd.

A fórumot Páva Zsolt, Pécs polgármestere nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy a felsőoktatás egyik nagy hibája volt, hogy a végzett hallgatók diplomájuk mellé nem kaptak versenyképes, korszerű tudást, ez pedig mind a külföldi, mind a hazai munkavállalásban is hátrányt jelentett számukra. A felsőoktatás azonban újra jó úton halad – folytatta –, melyet bizonyítanak a műszaki kar új képzései is. Ha ugyanis versenyképes tudáshoz jutnak a Pécset tanulók-dolgozók, ha tudják, hogy megbízhatnak az egyre jobb és jobb besorolású egyetemben, jövőjüket is könnyebben tudják megszervezni – hangsúlyozta.

A megyében is zajlanak fejlesztések
A megyében is zajlanak fejlesztések

Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke beszédében elmondta, hogy a megyében folyamatosak az ipar- és csarnokfejlesztések, melyeknek köszönhetőn frissen végzett mérnökökre a régióban mindig szükség lesz. Ugyanakkor további fejlesztéseket is bevezetnek, 9 járásban például szakmai továbbképzéseket hirdettek meg a mérnöksegédeknek és a mérnökök „alatt” dolgozóknak.

Bódis József, a PTE rektora kifejtette, hogy az új duális szakirányú képzések tovább javítanak az egyetem és az egyetemről kikerültek versenyképességén is, hiszen azok garantált kapcsolatot jelentenek az oktatás és a partnercégek, azaz a potenciális munkáltatók között (amilyen például Pécsett az ITSH).

"Cél a külföldi hallgatók Pécsett tartása"
“Cél a külföldi hallgatók Pécsett tartása”

Az egyetem rektora kiemelte, hogy a külföldi diákok számának megnövelése érdekében is nagy szerepet játszhat a kar képzésfejlesztése, hiszen 3 éve mindössze 4 külhoni diák volt a MIK-on, míg ma már 300 felett van a számuk, a cél pedig az, hogy ezt 500-600 hallgatóra emeljék. Ezt hasonló, csábító és hasznos újításokkal lehet elérni. Egy távolabbi, hosszú távú cél lehetne az is – folytatta –, hogy az egyetem külföldi hallgatóit Pécsett tartsák, és akár a karral partneri viszonyt ápoló cégeken belül is lehetne rájuk építeni.

Bódis József ezután kitért arra is, hogy az egyetemnek azonosulnia kell a város céljaival is. Ilyen például a Zöld Főváros cím elnyerése, melynek környezetipari, tömegközlekedést érintő, informatikai aspektusaiban, azok fejlesztéseiben a Műszaki és Informatikai Kar szakemberei nagyban tudnak segíteni.

A külföldi hallgatói létszám emelése érdekében Pekingben tartózkodó Bachmann Bálint, a Műszaki és Informatikai Kar dékánja az interneten keresztül köszöntötte a fórum tagjait. Elmondta, hogy prioritást élvez a kar stratégiájában, hogy a kamarák, klaszterek, és cégek részvételével a posztgraduális képzésekben regisztrált hallgatók kiváló, piacképes gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés