Halálos balesetből kreált áthallásos politikai ügyet az RTL Klub

Miközben a pécsiek tudják, hogy a Lánc utcai zebrán nappal is nagyon nehéz átkelni, mert az autósok nem tartják be a KRESZ-t, vagy éppen magasról tojnak rá, a balliberális RTL Klubnak sikerült a néhány nappal ezelőtti tragédiából politikai ügyet generálni. 

hirdetés

A RTL Klub – amely a Facebookot is cenzúrázó céget is birtokló Bartelsmann Arvato tulajdona – készített egy anyagot arról, hogy a Lánc utcánál szerintük, a szubjektív megítélésük alapján, rosszak a lámpák, amelyeket a városvezetés 2015-ben cserélt le. A balliberális híradó azt sugalmazta, hogy emiatt történt a baleset, arról egyáltalán nem beszélt, hogy a KRESZ mire kötelezi az autósokat.

A KRESZ egyértelműen fogalmaz, a zebrán haladó gyalogosnak elsőbbsége van, az átkelőt úgy kell megközelíteni gépjárművel, hogy az autós meg tudjon állni és biztosítani tudja a gyalogosnak az elsőbbséget.

Az RTL Klub által mentegetett, halálos gázolást okozó kisteherautó sem mehetett úgy, hogy a zebrához közeledve meg tudjon állni, hiszen elütötte a gyalogost. Ez még az RTL Klub híradásának képanyagából is kiderült: a felvételek alapján a sofőr méterekkel a zebra után tudott csak megállni, az autójának eleje alaposan összetört, és az idős áldozat 30 métert (!) repült. Ez egy 10 emeletes ház magasságának felel meg nagyjából. Számos súlyos sérülése volt, köztük koponyatörés, belső vérzések is.

Ráadásul a PécsMa.hu videójából az is kiderül, hogy nappal az autósok egy része éppúgy nem foglalkozik a gyalogosokkal, mint az esti időszakban. Sőt, rövid forgatásunk alatt több szabálytalanságot is rögzítettünk az adott szakaszon.

A lapunk által megkérdezett gyalogosok szerint egyébként az autósok megregulázására, a szabályok betartására egy rendőrlámpa lenne a megoldás a forgalmas kereszteződésben.

Hirdetés