Leszámolnak a Ledina-dolgozók a Zsolnayban

A dolgozók szerint próbálják visszacsábítani őket a Zsolnay-gyárba, de ők nem állnak kötélnek. Hétfőn viszont csak azért ismét visszamennek a manufaktúrához, hogy leszámolhassanak végleg a szír befektető által tulajdonolt céggel.

Csütörtökön ismét a Tettye Forrásház épületében gyűltek össze a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. volt dolgozói. A pécsi önkormányzat képviseletét ellátó dr. Szabó Iván ügyvéd elmondta, hogy a találkozó célja az volt, hogy a Ledina Kerámia Kft. dolgozóinak segítséget és információkat nyújtsanak a korábbi munkáltatójukkal történő elszámolásról.

Mint ismert, azt követően, hogy a nagy múltú céget a pécsi önkormányzat kérésére a kormány kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. felmondta a cégnek adott hitellel kapcsolatos szerződést. Ezt követően a követelést megvásárló West Hungaria Bau Zrt. felszámolási eljárást kezdeményezett a manufaktúra ellen.

Ezzel párhuzamosan a város létrehozta a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő Ledina Kerámia Kft.-t, hogy a dolgozókat “kimenekítse” a bajba került porcelánmanufaktúrából. Egy hónapja mindössze egy nap leforgása alatt mintegy 130 dolgozó lepett ki a Zsolnayból és létesített munkaviszonyt a Ledina Kerámia Kft.-vel.

A Ledinához átpártolt dolgozók ragaszkodtak a rendkívüli felmondás jogának gyakorlásához, de ezt a felmondást Bachar Najari, a szír-svájci üzletember többségi tulajdonában álló cég először írásban visszautasította, de néhány nappal később maga is azonnali felmondást közölt a dolgozókkal, így az ő munkaviszonyuk mindenképpen megszűnt – számolt be Szabó Iván.

Hozzátette: a csütörtöki találkozón a dolgozók tájékoztatást kaptak a helyzetükről, és megszervezték azt is, hogy hétfőn rendezetten számoljanak le a volt munkáltatójukkal és az átadás-átvételi eljárást végrehajtsák.

Arra a kérdésre, hogy nem tartanak-e atrocitásoktól, az ügyvéd nemmel válaszol. Mint elmondta, minden dolgozónak térítésmentesen jogi képviselőt biztosítanak, illetve előzetesen értesítették a vagyonfelügyelőt is, aki ígéretet tett arra, hogy a munkakörök átadásánál személyesen is jelen lesz.

Ugyanakkor lapunknak több dolgozó is elmondta, hogy a gyárból az utóbbi időben rendszeresen kapnak telefonhívásokat, és arra csábítják őket, hogy az eredeti fizetésük többszöröséért menjenek vissza dolgozni. Ők ezeket az ajánlatokat visszautasították.

– Egyszer és mindenkorra elegünk lett Bachar Najariból – jelentette ki egyikük. Egy másik dolgozó pedig hozzátette: „Véleményem szerint ott már semmi jóra nem számíthatunk, az önkormányzat a Ledinában garantálja a végkielégítésünket”.

Arra a kérdésre, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúrának jelenleg hány dolgozója van, az ügyvéd nem tudott válaszolni, csak annyit lehet tudni biztosan, hogy az eredeti dolgozok közül talán tizenöten maradhattak, köztük Bachar Najari bizalmasai is.

Korábban az RTL Klub műsorában olyan kijelentések hangoztak el, hogy a dolgozók nyomás alatt álltak, amikor felmondtak, ezért az állománygyűlést most már videofelvételen is rögzítették, hogy ilyen vádak ne érhessék a vállalatot – jelentette ki Szabó Iván, aki megjegyezte azt is, hogy a kollektíva rendkívül erős és öntudatos, nagyon rászolgáltak arra, hogy Pécs melléjük álljon.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés