Olajat keresnek a pécsi belvárosban?

Fura szerkezet jelent meg a napokban a pécsi belvárosban, a felületes szemlélő akár olajkútnak is nézhetné azt a gépet, amit az egykori kispiac környékén zajló beruházáson állítottak fel. De nyugalom, nem olajat keresnek.

Hosszú ideig szinte semmilyen mozgás nem volt az egykori kispiac környékén, azután idén nyáron komoly beruházás indult. Ahogy akkor megírtuk: az ingatlant még a szocialista városvezetés adta magánkézbe, de a kispiacot a beruházó nem építette meg. A cég tulajdonosi szerkezetében a közelmúltban változás történt, és új megállapodást kötött velük a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. – ezután indultak el a munkálatok.

Így álltak a munkák nyáron

A beruházó akkor arról tájékoztatta lapunkat, több ütemre osztották a nagyszabású ingatlanfejlesztést, amelyben új piac- illetve rendezvénytér kialakítása is szerepel. A mintegy 1000 négyzetméteres terület alkalmas lesz termelői piac megtartására, amikor pedig éppen nem működik, parkolóként is használható lesz.

Most még mélyebb a gödör, és megjelent az “olajfúró”

Jelenleg a mélygarázs kialakítása folyik, az épületeket pedig, mint nyáron a beruházó képviselője lapunknak elmondta, napenergiával és geotermikus energiával látják el – az olajfúró-toronyra emlékeztető szerkezet ez utóbbi munkához szükséges.

A geotermikus energiát is kihasználják majd

Hirdetés