23 C
Pécs
hétfő, június 24, 2024
KezdőlapAbszolut FérfiPontosított a rendőrség: így bírságolnak májustól a gyorshajtásért

Pontosított a rendőrség: így bírságolnak májustól a gyorshajtásért

A gyorshajtást érintő jogszabályok nem változtak, a rendőrségi gyakorlat módosult május 1-től.

Óberling József rendőr ezredes, az Országos Rendőr-Főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője tisztázta a félreértéseket. Az Inforádiónak elmondta, nem változtak a jogszabályok: lakott területen általában 50, azon kívül jellemzően 90, autópályán pedig 130 kilométer/óra a megengedett sebesség, amit ha valaki túllép, szabályt szeg, „akkor is, ha csak egy kilométer/órával”.

A főosztályvezető kiemelte, csak abban történt változás, hogy az ellenőrzésre jogosult hatóság, vagyis a rendőrség mikor és milyen szankciót alkalmaz. 

A hatóság arra a gyakorlatra állt át, leegyszerűsítve az ügyvitel folyamatait, hogy amit a hitelesített mérőeszköz mér, azt az értéket kell tényként kezelni, tehát a mért eredmény alapján járnak el, amit a műszer mutat.

Óberling hangsúlyozta: eddig is meg lehetett bírságolni egy autós, aki a megengedett 50 helyett 51-gyel haladt. Ugyanakkor a rendőröknek továbbra is megmaradt a mérlegelési jogköre, sokféleképp intézkedhet: a szóbeli figyelmeztetéstől a helyszínen kiszabott bírságon át a szabálysértési feljelentésig, melynek akár előéleti pont is lehet a következménye, vagy a járművezetéstől is eltilthatták a sofőrt.

Ha valaki 50 helyett 53-mal megy, akkor nagy valószínűséggel nem a legsúlyosabb szankció következik, hanem például szóbeli figyelmeztetésben részesül. Akiket viszont eddig is súlyosabban ítéltek meg, ezután is hasonló szigorra számíthatnak – részletezi a szakember.

De mikor jön a csekk? 

„Továbbra is az a szabály, hogy 100 kilométer/óra alatti sebességhatár esetén 15 kilométer/órával kell ahhoz túllépni a megengedett sebességet, hogy az üzembentartó felelőssége felmerüljön. Akkor számíthat már valaki bírságra, ha 50 helyett legalább 65-tel közlekedik. 100 kilométeres határ felett pedig továbbra is 20 kilométer/óra a tolerancia, vagyis autópályán 150-től számíthatunk a 30 ezres bírságra” – foglalta össze Óberling.

Mint mondta zárásként, a rendelkezéstől azt várják, hogy a „lassítás” hozzájáruljon a kevesebb sérülthöz, halálos áldozathoz, a kisebb anyagi kárhoz.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő