Hirdetés

A kórházban fekvő gyermekek arcára csalnak mosolyt játékos foglalkozásaikkal a Nevetnikék Alapítvány önkéntesei. Csapatuk most új tagokat keres, hogy munkájukat még hatékonyabban tudják végezni. Arról, hogy milyen feladatok várnak a leendő segítőkre, Kőműves Glóriával, az alapítvány vezetőjével beszélgettünk.

A kórházi lét a gyermekek számára különösen nehéz, a Nevetnikék Alapítvány éppen ezért azt a célt tűzte ki, hogy rendszeres látogatásaik alkalmával enyhítsék a kis betegek szorongásait, fájdalmait, elűzzék az unalmat, megnevettessék őket.

– A foglalkozásokat általában délután négy és hat óra között tartjuk két-két önkéntesünkkel. A felkészülésben egy applikáció segít nekik, ahol látják, hogy az adott osztályon milyen korú és milyen állapotban lévő gyermekekkel fognak találkozni. Ugyanitt megtalálják azt is, hogy miként zajlottak a korábbi látogatások, miket szeretnek a kicsik – magyarázta Kőműves Glória hozzátéve, hogy a játék megkezdése előtt a nővérekkel is egyeztetnek, mert előfordulhat, hogy éppen aznap került be egy gyermek, akiről nem tudnak az önkéntesek. A párosnak ezután már minden információ a rendelkezésére áll, hogy megtervezzék, pontosan mit csináljanak, hogyan osszák be az idejüket.

Változatos programokkal készülnek a kórházban fekvő betegeknek

Ahogy az alapítvány vezetője mondta, a foglalkozásokon az első pár perc kulcsfontosságú. A gyermekek számára ijesztő lehet, amikor először találkoznak a kórházlátogatókkal, és ezekben a pillanatokban dől el, hogy beengedik-e őket a kórtermükbe, vagy kimennek-e velük a játszószobába. Természetesen vannak technikák, amik segítik, hogy megnyíljanak a gyerkőcök.

– Sokszor használunk bábokat – hozta fel példaként Kőműves Glória. – A kicsik szorongását oldhatja, ha nem egy vadidegen, hanem, mondjuk, egy kedves kacsa próbál bemenni hozzá a kórterembe. Persze figyelni kell arra, hogyan szólaltatjuk meg a bábot, hogyan közelítjük meg a kis betegeket, de ezeket a képzéseken minden önkéntes megtanulja.

A jelentkezők először egy kiválasztási folyamatban vesznek részt, ahol csoportos helyzetgyakorlat és személyes interjú is vár rájuk. Azok, akiket az alapítvány tagjai ezek után alkalmasnak találnak, bekerülnek az alapképzésbe. Ennek része a hospitálás, amikor három mentort foglalkozás közben is megnéznek a jelentkezők, valamint a módszertani képzés, amelynek során konkrét játékokat, kreatív technikákat, módszereket tanulnak meg. Az alapítvány csecsemő- és orvosi-pszichológiai képzést is biztosít, sőt, a későbbiekben akár „szakosodni” is lehet, ahol az önkéntesek a személyiségükhöz leginkább illő módszereket gyakorolhatják, fejleszthetik.

– Vannak gyermekek, akik könnyebben kapcsolódnak, de sokuk nehezen nyílik meg – mesélte a vezető. – Az egyik foglalkozáson az önkéntesek például egy órán keresztül próbáltak beszélgetni az egyik beteggel sikertelenül, majd valahogy szóba kerültek az autók. Itt megtörtént az áttörés, kiderült, hogy a gyerkőc nagyon szereti a kocsikat. Ezek után az önkéntesek is szimpatikussá váltak számára. A következő foglalkozáson pedig már ezzel indíthattunk, autóskártyát vittünk neki.

Az alapítvány próbál változatos programsorozatot összeállítani. Van, hogy egyik alkalommal szívószálból készítenek dudát, és mindenféle hangszert szólaltatnak meg, máskor társasoznak, vagy kézműves foglalkozás keretében készítik el a kedvenc állataikat.

– Célunk, hogy minél gyakrabban tarthassunk foglalkozásokat – árulta el Kőműves Glória. – Jelenleg heti 3-4 alkalommal megyünk egy osztályra, de hosszú távon azt szeretnénk elérni, hogy minden nap meglátogathassuk a kicsiket.

A foglalkozások pozitív hatása viszont így is érezhető. Az osztályokon már délelőtt jobb a hangulat, amikor tudják a gyerekek, hogy aznap mennek hozzájuk a „sárga köpenyesek”. Kőműves Glória azt is elmesélte, az egyik látogatásuk után volt olyan, hogy egy kórteremben a kamasz fiúk egész éjszaka azon törték a fejüket, milyen nehéz kvízkérdésekkel tehetnék próbára a másnap érkező önkéntesek tudását. A hideg zuhanyt meg is kapta a páros, de ahogy a vezető mondta, ez is megérte, mert a fiúk között egy vicceskedő beszélgetés, jó hangulat alakult ki – a foglalkozásokkal pedig éppen ezt szeretnék elérni.

– Az önkéntesektől azt várjuk, hogy hetente legalább egyszer részt tudjanak venni egy foglalkozáson, hogy minél nagyobb rutint szerezzenek – fogalmazott Kőműves Glória. – A kezdőket eleinte egy tapasztalt tag mellé osztjuk be, hogy könnyebben belerázódjanak a munkába, de a rendszeresség is kell ahhoz, hogy minél jobbak legyenek.

Az önkéntesek több képzést is elvégeznek, mielőtt foglalkozást tartanak

Kórházlátogató egyébként bárkiből lehet, nem kell hozzá szakirányú végzettség. Egyedüli feltétel az, hogy 18 évnél idősebb legyen a jelentkező. Egyetemisták is gyakran érdeklődnek az alapítványnál, ők általában orvosi vagy valamilyen egészségügyi szakon tanulnak, de jogot és közgazdaságtant hallgatók is érkeztek már hozzájuk. Vannak önkéntesek, akiknek a civil életben is szorosabb kapcsolata van a gyerekekkel, védőnőként, szociális munkásként vagy tanárként dolgoznak. Mások foglalkozása pedig teljesen eltérő, autószerelő, könyvelő, informatikus és építészmérnök is gazdagítja a kórházlátogatók táborát.

– Számoltunk azzal, hogy nem csak szakemberek fognak jelentkezni hozzánk, ez alapján építettük fel programjainkat – hangsúlyozta Kőműves Glória. – Annak, aki önkéntes szeretne lenni, elég csak a lelkesedését magával hoznia, a többiben mi segítünk.

A jelentkezéseket március 3-ig várja a Nevetnikék Alapítvány, ehhez pedig kell mást tenni, mint kitölteni a honlapjukon található jelentkezési lapot.

Hirdetés