Figyelem, pécsiek, indul az idei Őszi Virágvásár!

Idén is szuper árakon lehet különféle örökzöldeket, mediterrán különlegességeket, szezonnövényeket vásárolni október 4-én, pénteken 10 és 17 óra között Pécsett, a Kossuth téren, az Őszi Virágvásáron!

hirdetés

Mint minden évben, Páva Zsolt polgármester ismét kezdeményezte a várossal és a Biokommal közösen a virágvásár megrendezését. A korábbi eseményekhez hasonlóan színes választékkal, nagy területen minden eddiginél több standdal készülnek!

Elmondása szerint azért szorgalmazta a pécsi virágvásárt, hogy a látványos, nem csak hétköznapi növények kiültetésével még szebbé tegyük kertünket, lakásunkat, városunkat.

A Kossuth téren több kertészeti standot alakítanak ki különféle virágokkal, növényritkaságokkal, több forgalmazó és termelő mutatja be növényanyagát.

Minden évben nagy sikert arat a virágvásár

A polgármesteri standon beszerezhetőek lesznek ciprusok, liliomfák, fenyőkülönlegességek, valódi babérok és nagy mennyiségben tulipánhagymák, egyéb gumós dísznövények.

Emellett a többi standon is megjelennek még más mediterrán növények: cédrusok, korallberkenyék, babérmeggyek, illatcserjék, fűszercserjék és sok más érdekesség.

A hagyományoknak megfelelően a mediterrán jelleg mellett helyet kapnak a vásáron a fűszernövények, de széles választékot találhat mindenki szezonális virágokból, árvácskákból, krizantémokból is.

A polgármesteri stand a tavalyi alkalomhoz hasonlóan akciós árakkal várja a vásárlókat, de a programhoz csatlakozó, kitelepült virágárusok is kedvezményekkel kedveskednek a vásárlók számára.

Helyszín: Pécs, Kossuth tér

Időpont: 2019. október 4. (péntek) 10–17 óra között.

Képeink a 2016-os Őszi Virágvásáron készültek.

Hirdetés