Hirdetés

Csupán az év elején indult az ingyenes gyerektaxi-szolgáltatás városunkban, máris több mint kétszeres a túljelentkezés. A családoknak hatalmas segítség a térítésmentes lehetőség, azonban a hosszú távú cél a rendszer meghonosítása a pécsi munkáltatóknál.

[su_note note_color=”#7ac5e2″]A szolgáltatás Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nők családban és a munkahelyen pályázati kiírásának köszönhetően indulhatott el. E kíráson mintegy 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a „Munka és család a nők munkaerő-piaci helyzetének javítása és Nő-Köz-Pont létrehozása Pécsett” nevű projekt, melynek már több eleme sikeresen megvalósult az indulása óta eltelt közel egy év alatt – többek között a gyerektaxi-szolgáltatás is. [/su_note]

A program keretében egy kilencfős busz hozza és viszi a 4-14 éves gyerekeket, ha a szülők nem tudják megoldani a délutáni fuvarozást. Gellén Nóra, a Pécsimami Közhasznú Egyesület vezetője elmondta, hogy a legtöbb nő eleve nem pályázik olyan munkahelyre, ahol délután ötig, hatig tart a munkaidő, mert már előre tudja, hogy nem fogja tudni a gyerekeket hozni-vinni. De nem kell szélsőségekben gondolkoznunk ahhoz, hogy rájöjjünk: már a 8-4-ig tartó munkaidő is komoly akadályokat támaszt a szülők elé, hiszen a tanításnak sokszor órákkal korábban vége van, onnan pedig még menne a gyerek edzésre, szolfézsra és egyéb különórákra.

Az élő probléma kezelésére először a 2018-as tanév tavaszi félévében hirdették meg a szolgáltatást. A 44 pályázóból 14 édesanyának tudtak segíteni, így összesen 18 gyereket fuvarozott a taxi, az őszi félévben pedig 40 pályázó nyújtotta be a kérelmét, az elbírálás után pedig 23 édesanyát tudtak bevenni a programba. A pályázatot – a túljelentkezés elkerülése végett – alig hirdetik, a számokból azonban látszik, hogy még így is dupla annyi családnak volna szüksége a taxira. Az elbírálás során figyelembe veszik a család jövedelmét, az eltartandó gyerekek számát, illetve azt, hogy rendelkezésre áll-e gépkocsi a családban.

Zsargó Borbála, szociális szervező, a gyerektaxi-szolgáltatás koordinátora szerint azoknak a szülőknek, családoknak a száma többszöröse a ténylegesen jelentkezőkhöz képest, akiknek szükségük volna hasonló segítségre.

– A gyerektaxi-szolgáltatás egy kísérleti vállalkozás, hiszen a végső célunk egy olyan modellt kidolgozni, melyet átvehetnek nagyobb cégek, ahol sok kisgyerekes nő dolgozik. A jelenleg működő, ingyenes szolgáltatás azért nem ideális, mert különböző helyekről, különböző helyekre fuvarozzuk a gyerekeket, ebből kifolyólag van, hogy csak egy pici ül az autóban – mondja Gellén Nóra.

Az egyesület elnöke szerint a modell akkor működne a legjobban, ha a munkáltató tartaná fenn a gyerektaxit, foglalkoztatná a sofőrt és a gyerekfelügyelőt napi négy órában – jellemzően délután 2-től 6-ig – és amikor a gyerekek végeznek az óvodában, iskolában, akkor a taxi felvenné a tanulókat, és elfuvarozná őket a szülők munkahelyére. A szolgáltatás úgy is rentábilis volna, ha egy különórát kínáló szervezet vagy sportklub vállalná fel a gyerektaxi-szolgáltatás biztosítását.

– Már tavasszal jelentkeztünk a programba, és nagyon izgultunk, hogy pozitívan bírálják el a kérelmünket. Nagyon nagy terhet vesz le a vállunkról, hiszen a kisfiunk autista, és őt viszi a speciális iskolából úszni, majd el is hozzák onnan. Roppant nehéz lenne megoldani a gyerektaxi-szolgáltatás nélkül, mivel otthon van egy ADHD-s gyermekünk is – mondja Török Bernadett, pécsi anyuka. Hozzáteszi, hogy a kísérő és a sofőr is nagyon kedvesek, amiért még inkább hálásak a lehetőségért.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét