Hirdetés

Közmeghallgatást tartott a pécsi önkormányzat közgyűlése Kertvárosban, a Nevkó színháztermében délután öttől. A kiemelt téma a közlekedés volt.

Magay Miklós, a városüzemeltetési főosztály vezetőjének prezentációjával indult a rendezvény. Elmondta, a közlekedési konfliktusok ugyanazok, mint korábban, csak súlyosabbak. Felsorolta a speciális pécsi problémákat. Ezek szerinte a következők:

  • Városi alközpontok hiánya, magas mobilitási szükséglet, 3-4 alközpontra lenne szükség a város méretéhez képest.
  • Nem lehet minden közterületet közlekedési területté tenni.
  • 37 ezer autó van Pécsett, ami túl sok, és kevés a parkolóhely.
  • Medencefekvésű város Pécs, emiatt nehezebben tisztul a levegője, ezért különösen fontos a közlekedésben a környezetkímélő megoldások alkalmazása.
  • Végesek a fejlesztési és működési források, ezért átgondolt és célirányos fejlesztésekre van szükség.
  • Alternatív közlekedési megoldásokat kell ajánlani az autósoknak.

A helyi szabályalkotásról elmondta, elkészült a Pécsi Építési Szabályzat és a város szabályozási terve. Szintén megszületett az új parkolási rendelet. Előkészítés alatt áll a közterületek felbontásának szabályairól szóló rendelet is – tette hozzá.

Magay Miklós

Próbálják megismerni, felmérni a pécsiek közlekedési szokásait, ez alapján koncepciót alkotnak majd – jelentette ki.

Beszámolt arról, hogy a kormány jóváhagyta az M60-as autópálya meghosszabbítását, ami várhatóan 2028-ig valósul meg, egyelőre egy autópályává bővíthető kétszer kétsávos gyorsforgalmi útról szól a döntés. Ezzel végre lesz egy valódi elkerülő útja a városnak. 

Elhangzott, hogy az önkormányzat szeretne egy új 6-os utat, a vasút déli oldalán, a jelenlegitől délre, ami tehermentesítené a mostani 6-ost és a város belső részeit. A cél az, hogy állami beruházásként készüljön el, a mostani 6-os pedig önkormányzati tulajdonba kerüljön.

A kerékpárutakról elmondta, van egy alaphálózat, ami a lakótelepeket a belvárossal igyekszik összekötni. A közeli jövőben megépülnek a településen kívüli, az agglomerációba vezető bicikliutak és a családi házas övezeteket is összekötnék a belvárossal.

Növelnék a gyalogosközlekedés biztonságát is: 37 új zebrát építenek 2024 őszéig, tíz százalékkal több gyalogátkelőhely lesz, ami érezhető változást jelent majd. 25 jelenlegi zebra biztonságát is növelnék – tette hozzá.

Felidézte, 2020-ban álltak szolgálatba az első elektromos buszok. A tíz busz félmillió kilométert futott az első évben. Mivel 2 kilométerenként 1 liter gázolajat fogyasztanak a Volvo buszok, ez a fejlesztés egyértelműen hozzájárul ahhoz, hogy tisztább legyen a városi levegő. Elmondta, további nyolc elektromos Mercedes busz érkezik év végén a városba. Így már a járműállomány 15 százaléka elektromos lesz.

Magay Miklós beszélt arról is, hogy bővítenék az elektromoskerékpár-kölcsönzési lehetőséget a városban, és egy közösségi elektromosroller-szolgáltató is jelentkezett az önkormányzatnál.

Beszámolt a kiépülőben lévő, szenzoralapú okosparkolási rendszerről. A parkolókereső forgalom 30 százalékkal csökkenhet ennek nyomán a belvárosban. 2023 első negyedévére kiépül a teljes rendszer.

Elmondta: az Apáczai körtér északi oldalán és az Aradi vértanúk útján is létrehoznak egy-egy Kiss and go parkolót, melyekből jelenleg 12 van a városban.

Ezután következtek a lakossági kérdések, felvetések, javaslatok. A közmeghallgatáson egyébként Péterffy Attila polgármesteren kívül részt vett mindhárom alpolgármester (Ruzsa Csaba, Nyőgéri Lajos, Zag Gábor), valamint a város jegyzője, dr. Lovász István is.

Ruzsa Csaba, Péterffy Attila, Nyőgéri Lajos és Zag Gábor

Mindum Károly zöldaktivista a pécsi Zöld Bringások nevében szólalt fel. Elmondta, a bringások összeírtak néhány javaslatot és átadták azt az önkormányzat vezetőinek. Örömteli szerinte a bringautak fejlesztése és a zöld busz program is, de olyan ütemben nőtt az autóforgalom, hogy a légszennyezettség romlott. Mivel a szén-dioxid-kibocsátás 20 százalékát adja a közlekedés, gyökeres változások kellenek ezen a téren. Ezt a gépjárműforgalmat a város nem tudja lebonyolítani, nem lehet ennyi autónak parkolóhelyet biztosítani – fogalmazott. Szerinte bizonyos korlátozó intézkedésekre előbb-utóbb szükség lesz.

Mindum Károly

Két kérdést tett fel:

  • Készül-e koncepció arról, milyen módon tudják tehermentesíteni a környezetszennyező járművektől a várost? 
  • Lesznek-e autómentes területek a városban?

Ruzsa Csaba alpolgármester válaszában azt mondta: az új 6-os azért nagyon fontos, mert akkor a mostani 6-oson (ami államiból önkormányzati kezelésbe kerülne) és környékén meg lehet valósítani olyan elképzeléseket, amik a felvetett problémákat részben megoldhatják. Ugyanez mondható el az M60-nal megvalósuló elkerülőről.

A pandémia alatt nőtt az autók száma, tette hozzá, ezért plusz parkolókra van szükség a városban, kertvárosra például különösen igaz ez. A legnehezebb az lesz – tette hozzá –, hogy meggyőzzék a pécsieket arról, hogy szálljanak ki az autóból. Ez egy komplex folyamat, amit egyik napról a másikra nem lehet megoldani.

Péterffy Attila Mindum Károly mindkét kérdésére nemmel válaszolt. Nem akarja erőből kitiltani az autókat. A pécsi közösségnek kell döntenie arról, legyenek-e a jövőben autómentes városrészek, de jelenleg nincs ilyen terv.

Körömi Attila pedagógus, egykori országgyűlési képviselő veszélyesnek tartja a kerékpározást Pécsett, inkább a gyaloglást favorizálja. Szerinte a gyalogosközlekedés fejlesztése és forgalomtechnikai megoldásokkal való segítése is nagyon fontos lenne.

Körömi Attila

Konkoly-Thege Júlia civil aktivista felvetette, hogy a pécsbányai városrész nincs összekötve Meszessel a szerpentinnél, fontos lenne itt egy gyalogosútvonal. Megkérdezte, mikor lehet valóság az egykori keleti vasút nyomvonalára tervezett bicikliútból. Beszélt arról is, hogy a légszennyezettségi értékeket jól látható és könnyen elérhető helyen közzé kellene tenni.

Konkoly-Thege Júlia

Péterffy Attila erre úgy reagált, hogy Pécsett sajnos frekventált részeken sincs járda, jogosak a kérések, forrás kérdése, lehet-e, lesz-e. Bizonyos helyeken az önkormányzat nem tud járdát építeni, mert egyes utak az állami Magyar Közút kezelésében vannak. Ilyen például a Magyarürögi út, amelynek kapcsán próbálnak lobbizni azért, hogy végre épüljön ott járda.

Ruzsa Csaba a kerékpárútra vonatkozó kérdésre azt mondta: két és fél év múlva lehet leghamarabb bringaút a keleti vasút nyomvonalán. Ehhez Magay Miklós hozzátette: 2009-ben készültek el a bicikliút tervei, de akkor a MÁV túl sok pénzt kért a terület használatáért. Szerinte akkor lenne értelme ezt megépíteni, ha egészen a Mecsextrém Parkig futna. 

Egy régi kertvárosi lakos felvetette: a tervezett új 6-os út nagymértékben érinti ezt a városrészt, tönkreteszi sok ember életét. Reméli, ez az út nem fog megvalósulni.

Ruzsa Csaba alpolgármester elmondta, a lakóövezettől távolabb futna az út, a lakóövezet mellett közvetlenül zöldterület lenne. Nem a régi kertváros szélén futna az út, sőt, pont az a cél, hogy a forgalom egy részét onnan elvigye, elterelje – tette hozzá. Hangsúlyozta: ez nem elkerülő út. 

Magay Miklós pontosította az új 6-os nyomvonalát: a Siklósi út – Tüskésréti út csomópontból indulna, a meglévő üzemek északi részén haladna és az Expo Centernél érne ki. 

Ruzsa Csaba beszélt arról is, hogy van két gyár, melyek a forgalmat elterelnék erről a területről, mert sok a lakossági panasz. Hangsúlyozta: nem terveznek iparosítást ezen a részen. Az út célja a rekreációs célú területek feltárása. Próbálják majd tompítani a forgalom okozta problémákat – ígérte.

Vida Zoltán az agglomerációs közlekedés, elsősorban a Komló–Pécs viszonylat problémáiról beszélt. Jelzései, felvetései a következők voltak:

  • A csatornafedelek nincsenek szintben a Komlói úton, végig döcög a busz. 
  • A komlói buszok útvonal-módosítása indokolt lenne, például ha nem menne végig minden járat a Komlói úton, hanem felkeresne néhány belvárosi oktatási intézményt, és utána menne le a buszpályaudvarra. Emiatt sokan inkább autóba ülnek, pedig ez nem lenne szükségszerű. 
  • Miért nem vesz a város félig elektromos, félig trolibuszokat, a domborzati viszonyok miatt ez indokolt lenne. 
  • Miért nincs orfűi fürdőjárat, ami a város nyugati és keleti részét is feltárná?

Péterffy Attila elmondta: az önkormányzati tulajdonban lévő utakon figyelnek a csatornafedlapokra, de a Komlói út nem ilyen. Tudják, hogy meg kell oldani az agglomerációs közlekedés problémáit – tette hozzá.

Ruzsa Csaba arról beszélt, hogy össze kell hangolni előbb-utóbb a Volán járatait a helyi buszközlekedéssel, van egy ilyen irányú tervezés. A troli realitását nem látja, de a jelenleginél kisebb méretű buszok mecsekoldali alkalmazását igen.

Egy felszólaló jelezte, hétvégi rendezvények idején sokan parkolnak a Zsolnay-negyed nyugati részén lévő utcákban, a Major utca környékén, holott a déli oldalon ott van egy ingyenes, részben fedett parkoló. Ezt kellene reklámoznia valahogy a városnak.

Péterffy Attila megígérte, hogy lépni fognak ebben az ügyben.

Mór Eszter a következő javaslatokkal érkezett:

  • Rengeteg buszjárat áthalad a pályaudvarnál, ehhez képest nincs utasbarát infrastruktúra, legalább esőbeállókat kellene létesíteni. 
  • Egyetlen kijelző mutassa, melyik megállóból mikor indul a busz. 
  • Nincs óra, kellene, hogy legyen. 
  • A Tüke applikáció által mutatott érkezési idő nem pontos, késik. 
  • A Hullámfürdő megközelítése nagyon nehézkes, legyen itt is egy buszmegálló.

A városvezetés részéről elhangzott: az ilyen és hasonló javaslatokat, igényeket összegyűjtik és érdemben foglalkoznak velük a Tüke Busznál.

A többórás közmeghallgatás utolsó órájában hosszas vita alakult ki helyi lakásgazdálkodási problémákról. A téma annyira szerteágazó és összetett, hogy erről külön cikket tervezünk. A közmeghallgatást a Pécs TV Youtube-csatornáján lehet megtekinteni.

Hirdetés