Balog urunk asszongyahogy… „összehívtam egyházunk összes esperesét és egyházmegyei főgondnokát, hogy a személyemet és egyházunkat ért támadásokat megbeszéljük…”.  Meg még úgy is csavart egyet a szavakon, hogy: „Elutasítunk minden olyan törekvést, amely egyházunkat egy olyan ügybe akarja belerángatni, melyhez semmi köze nincs”.  Ez ám a bátorság, atyafiak!

Abból hétfő este már kaphattunk egy kis ízelítőt a 444 videójának köszönhetően, hogy mennyire bátran tud nem válaszolni kérdésekre, ahogyan az is kiderült Balog Zoltánról, senki sem képes olyan elegánsan bemenekülni egy kolostorba a mellette a guruló dollárokat (pardon, schillingeket, khmm… eurocenteket) is hajszoló riporter elől, mint ő. Most, hogy a református egyház döntnökei még egy kicsit meg is támogatták, a minimum Alaptörvény szilárdságú püspökurunkat, még nagyobb elánnal vetette bele magát a közéleti kidobósba.

Kiállt ország-világ elé (otthon, a négy fal, meg még két kamera között), és ragyogó, hitbuzgó tekintettel mondta bele, legalább az egyik kamerába, hogy támadás érte őt magát, és szeretett egyházát is. És akkor itt most álljunk is meg egy szóra: Hogy mi van!?

Rendben, igyekszem nem kiesni a szerepből. Szóval az van, hogy Balog urunk minden bizonnyal megfogadta a nagy gondolkodó tanácsát („legyetek bátorak”), összeszedte mindet, ami csak volt neki, és egy morálisan vállalhatatlan szituáció, egy pedofil bűncselekmény eltussolásában aktívan segédkező ember kegyelmében játszott szerepe miatti, kifejezetten a személyét, és csakis a személyét ért támadást azzal vert (mit vert, félfordulatból csicskalángosozott) vissza, hogy a rázúduló, jogos társadalmi megvetésnek, a református egyházat pajzsként maga elé tartva mutatott fityiszt.

Oké, elfogadom, teljesen jogos felvetés, hogy azért mégiscsak ő a NERmzet lelkésze. Most már ráadásul azt is tudjuk, hogy ő maga a református egyház. Hiszen aki őt támadja, az az egyházat támadja. Bevallom, én magam biztosan nem lennék ilyen bátor egy ennyire nehéz helyzetben. Ha én lennék püspökurunk helyében, nekem nem lenne lélekjelenlétem ahhoz, hogy halálmegvető bátorsággal, rezzenéstelen arccal, igazi férfi módjára doromboljak a kamerába: „de nem is én csináltam óvónéni, hanem a Katika”.

A helyzet az, hogy valamit nem lehet tanítani. Arra például születni kell, hogy az ember egyetlen bővített mondatban fejtse ki, egyetért a pedofilsegéd „felmentésével”, majd egy vesszővel és pár kötőszóval később, lendületből szánja-bánja ugyanezt.

Hiába, Balog urunk egyházfi a javából. Hiszen igaz Istenhívő lévén, még meglett férfiként sem fél bocsánatot kérni. És nem ám holmi, egy életre megnyomorított gyerekektől! Azt bárki tudna. (Gyurcsánynak kellene is. Meg Sorosnak. És a Kapanyányimonyót se feledjük!) Nem. Bocsánatot kér az „övéitől”. Ez itt a lényeg, kérem. Világ reformátusai egyesüljetek!

Nagy levegő… Szóval az van, hogy látom magam előtt – ha véletlenül valamelyik családbarát, a génmódosított ukrán gabonát álmából felkeltve is 99 százalékig elutasító kormánypárti politikus/B-közepes olvassa a fenti sorokat – ahogy jobb esetben elkezdenek imádkozni a lelki üdvömért, rosszabb esetben pedig egyházellenesnek kiáltanak (megjegyzem, a püspöki szint alól érkező átkok lepattannak rólam). Csakhogy én magam is református vagyok. Úgyhogy így, egy félig sem vállalt kegyelmi ügy után a magam részéről annyit mondanék a bátrak bátra Balog urunknak: én lemondok a nekem szóló bocsánatkérésről. Adja inkább annak, akinek valóban szüksége van rá. És ha közben még a szemébe is néz, majd utána pont ugyanez a típusú bátorság jellemzi, na akkor jön el majd az ideje, hogy azt mondjam: Elmész te a…!

Fotó: ATV

Hirdetés