Márki-Zay: fontos a gyerekverés

„Márki-Zay: Nekem az mindig nagyon fontos volt, hogy a gyerekek szót fogadjanak, és ilyen szempontból én a testi fenyítésnek is szükségét érzem” – írja a 444.hu.

Viszonylag határozott szülő voltam, a fegyelmet elvártam a gyerekektől, azzal együtt, hogy hét gyermek esetében ezt nem is lehet másképp. (…) Nekem az mindig nagyon fontos volt, hogy a gyerekek szót fogadjanak, és ilyen szempontból én a testi fenyítésnek is szükségét érzem  mondta Hódmezővásárhely polgármestere a tavaly ősz óta működő Radio Color városi internetes rádió családi magazinműsorának.

Márki-Zay Pétert a Kincs című műsor múlt szerdai adásában eredetileg arról kérdezték, hogy apaként máshogy viselkedett-e fiú vagy lány gyermekeivel, a kislányok az ujjuk köré tudták-e csavarni. A politikusnak hét gyermeke van, három lány, négy fiú, a legkisebb tízéves.

 

A testi fenyítés magyarországi szabályozása Márki-Zay szerint túl szigorú, miközben nem is tartják be. Követendő, helyes útként a kanadai példát említi, ahol „nagyon szigorúan szabályozva van az, hogy a gyermeket semmilyen külsérelmi nyom nem érheti, nem lehet a fején ütni, nem maradhat nyoma, csak nyitott kézfejjel, stb. Tehát nagyon pontosan, korrektül le van szabályozva, hogy hogyan lehet fenyíteni egy gyermeket. (…) Ezt be is tartatják.”

Márki-Zay a riporter közbevetésére kijelentette: „természetesen nem ököllel, agyba-főbe” jellegű gyermekbántalmazásról beszél.

– De arról szó van igen, hogy egy adott esetben az ember például az utcán egy kézszorítással is jelzi a gyereknek, ha valami nem oké, ha valami nem elfogadható. És nem érdekli, ha sír, sőt – mondta. Szerinte a legkisebb korban már ki kell alakítani azt, hogy a szülőnek a tekintélye meglegyen, hogy a szülő hozza a döntéseket, „ha a gyermek hisztijének engedünk, akkor a szülő nem nevelője, hanem rabja lesz a gyermeknek.”

Hirdetés