A Janus Pannonius Múzeum Képző- és Iparművészeti Osztály rendezésében december 1-től látható a Széchenyi tér 12. szám alatt, vagyis az új régészeti múzeumban a „Ködképek a kedély láthatárán” – a 19. század képzőművészete Pécsett című kiállítás. Az izgalmas tárlat az egykor itt alkotó korabeli művészek alkotásait, a városképeket, valamint a korszak helyi polgárainak portréit mutatja be.

A „Ködképek a kedély láthatárán” nevet viselő kiállításon a 19. századi magyar művészet nagy alakjai, festők és szobrászok, Madarász Viktor, Weber Xavér Ferenc, Zsolnay Vilmos, Mücke József Ferenc, Boros Nepomuk János, Kaldewey Kelemen, Bartalits Mihály, Kiss György, Sikorszky Zsolnay Júlia, Holló Zsigmond műveiből láthatunk válogatást a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből – tájékoztatott a Janus Pannonius Múzeum.

A tárlat központi helyén Johann Varoni (1832–1910) Pécset ábrázoló látképe áll. A 19. századi Pécsről festett alkotásán idilli hangulatú természeti környezet zsánerjelenetének hátterében jelenik meg a topográfiailag valósághű város képe – mely egyébként nem is olyan régen került elő!

Az egyik teremben egy jelzésszerű enteriőrben férjek és feleségek párképeit csodálhatjuk meg, és egy fiktív társasági összejövetelt imitálva találkozik itt Czvetkovics Ferenc pécsi bányatulajdonos és kedves felesége, Erreth János tímármester és neje, Mayer Anna, Weidinger Gusztáv pécsi építőmester Weidinger Gusztávnéval, Jeszenszky Zoltán magyar királyi testőr, 1848/49-es honvédtiszt párjával, Igmándy Júliával, valamint Schmalcz Jozefa Király utcai pécsi lakos és ifj. Krautschak János György tímármester burnótszelencéjével.

A folyosón Zavaros Péter pécsi ügyvéd portréja mellett Hochrein József akadémikus festő, litográfus és nyomdász önarcképe és a Hochrein nyomdában készült Pécset ábrázoló litográfiák, valamint fia, a pénzhamisítás botrányába keveredett Hochrein Ottó Széchenyi teret megjelenítő tusrajza tekinthető meg.

Ugyanitt, a Vasváry ház Mücke festette cégérképei mellett, Weber Xavér Ferenc két zsánerképe szerepel a kiállításon, melyek Zelesny Károly fotográfus felvételei alapján 1885-ben készültek, és a reformkori magyar történelem kiemelkedő egyéniségének, József nádornak két unokáját, József és László főhercegeket ábrázolják, amint a mai Kozármisleny határában 1884 őszén tartott hadgyakorlaton leadják első ágyúlövésüket.

A kiállítás részeként látható (és hallható) egy 19. századi fuvolaműveket játszó zeneszekrény, valamint a múzeum bemutat egy fényképnéző sztereoszkópot és egy „magyar glóbuszt” formázó pipereasztalkát is. Külön vitrinben állították ki Zsolnay Vilmos Amtmann Prospert ábrázoló festménye mellett a fuvolaművész hangszerét, miközben a teremben a muzsikus-zeneszerző egyik darabjának részletét lehet meghallgatni.

A tárlat december 1-től vár minden érdeklődőt!

Hirdetés