10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletPécs felkészül az ukrajnai menekültek fogadására

Pécs felkészül az ukrajnai menekültek fogadására

Az illetékes minisztériummal, a katasztrófavédelemmel, a Pécsi Tudományegyetemmel és a karitatív szervezetekkel összehangoltan intézkedési tervet dolgoz ki a pécsi önkormányzat az Ukrajnából érkező menekültek ellátására. A pécsiek segítségét is kérik: ők önkéntes munkával, illetve adományokkal tudnak a legjobban segíteni a menekültek ellátásában – írja az önkormányzat közleménye.

Az Ukrajnában zajló háború nyomán Magyarországnak jelentős létszámú menekült érkezésére kell felkészülnie. Bár a tervek szerint a menekülteket elsősorban a hazájukhoz közelebbi megyékben, Kelet-Magyarországon tervezik ellátni, amennyiben a létszámuk indokolja, a dunántúli megyékben is gondoskodni kell az ellátásukról. A pécsi önkormányzat ezért már a múlt héten megkezdte a felkészülést a fogadásuk koordinációjára – írják.

– Fontos, hogy a segítségnyújtás a lehető leghatékonyabb legyen, ezért szervezett formában biztosítjuk a Pécsre érkező menekültek ellátását. Ennek érdekében pénteken már összehívtuk az intézményeink, a katasztrófavédelem és a legnagyobb karitatív szervezetek vezetőit, hétvégén pedig a Pécsi Tudományegyetemmel és az illetékes szakállamtitkársággal is egyeztettünk. Velük összehangoltan alakult ki a menekültek fogadására és ellátására szolgáló pécsi intézkedési terv – idézi Nyőgéri Lajost, Pécs szociális területért felelős alpolgármesterét a közlemény.

Eszerint Pécsre az állam által szervezett módon érkeznek majd a menekültek. Az ő fogadásukra a pécsi önkormányzat az Expo Centerben alakít ki fűthető fogadóállomást. Itt regisztrálják a menekülteket, akik egy erre a célra kialakított rendelőben orvosi vizsgálaton vesznek részt. Ezt követően a katasztrófavédelem biztosítja a szállást a részükre, az élelmezésükről pedig az önkormányzat intézményei, illetve a karitatív szervezetek gondoskodnak. A szakorvosi ellátását igénylő menekültek a pécsi egészségügyi intézményekben kaphatják meg a szükséges kezeléseket.

– A pécsiek segítségére is számítunk. Elsősorban a menekültek regisztrációjában segítő önkéntesek jelentkezését várjuk, ők a Civil Közösségek Házánál tudnak jelentkezni a
+36 20 263 7659-es telefonszámon, illetve a [email protected] e-mail-címen. Előnyt élveznek az ukránul, illetve az oroszul beszélők, de mások jelentkezését is szívesen fogadjuk – mondta Nyőgéri Lajos a közlemény szerint.

Azok, akik felajánlással segítenék a menekültek ellátását, szintén hozzájárulhatnak az ügy sikeréhez.

– Ruhaadományokra nincs szükségünk, de azonnal fogyasztható tartós élelmiszerekre, például májkrémre, konzervekre vagy kekszekre igen. Ezen kívül higiéniás termékekkel, például wc-papírral, papír zsebkendővel, fogkefével, fogkrémmel, nedves törlőkendővel, pelenkával tudnak segíteni, illetve plédekre, polifoamokra, és egyéb szükséges dolgokra, például hosszabbítókra van szükség. A legnagyobb segítség azonban most a pénzadomány, ezt tudjuk a leggyorsabban és leghatékonyabban a menekültek ellátására felhasználni – foglalta össze Udvaros Renáta, a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezetének igazgatója.

A tárgyi felajánlásokat hétköznap 8 és 16 óra között a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Irodájában, a Dobó István u. 89.-ben, illetve hétköznap 8 és 20 óra között a pécsi családsegítő szolgálat telephelyein, az Anikó u. 5.-ben, a Tüzér u. 7.-ben és Hársfa u. 154.-ben fogadják.

A pécsi önkormányzat az alábbi, külön erre a célra létrehozott számlaszámon fogadja az ukrajnai menekültek ellátására szánt adományokat:

10024003-00336255-00000330 (közlemény: Ukrajna)

A pénzadományokat a karitatív szervezetek az alábbi számlaszámokon fogadják:

  • Baptista Szeretetszolgálat: 10918001–55555555–55555555 (közlemény: Ukrajna)
  • Magyar Vöröskereszt: 10405004-00026548-00000009 (közlemény: Humanitárius válság)
  • Magyar Máltai Szeretetszolgálat: 11784009–20211130–00000000 (közlemény: Ukrajna)
  • Katolikus Karitász: 12011148–00124534–00100008 (közlemény: Ukrajnai háború)
  • Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata: 12072507–01431114–00300006 (közlemény: ukrajnai harcok elől menekülők segítése)

​A karitatív szervezetek telefonos adománygyűjtést is hirdettek: a 1350-es, vagy a 1359-es szám hívásával minden telefonáló 250 forint értékű adománnyal járul hozzá a háborús menekültek megsegítéséhez.

Pécs hű marad gyökereihez és az UNESCO Békedíjhoz, amelyre a délszláv háború során bizonyult méltónak. Ugyanakkor abban bízunk, hogy ez a borzalmas háború hamarosan befejeződik, és a hazájukat elhagyni kényszerülő emberek mihamarabb visszatérhetnek otthonukba – zárul a városháza közleménye.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő