13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletVolvo-per: Sem Páva, sem Csizi nem jelent meg a Volvo-per tárgyalásán

Volvo-per: Sem Páva, sem Csizi nem jelent meg a Volvo-per tárgyalásán

Előbbi chicagói (korábban washingtonit írtunk, elnézést!) diplomatai elfoglaltságaira hivatkozott, utóbbi betegségre, és ma reggel mentette ki magát.

Ma folytatódott Kaposváron a pécsi Volvo-ügy tárgyalása. A bíróságon megjelent az első- és a másodrendű vádlott, de az idézett tanúk közül sem az USA-ban diplomatáskodó Páva Zsolt volt polgármester, sem Csizi Péter volt fideszes országgyűlési képviselő, és volt pécsi alpolgármester nem jelent meg.

A volt harmadrendű vádlott, aki elismerte bűnösségét, és már el is ítéltek, de tanúként meg akarta ma hallgatni a bíróság, szintén betegségre hivatkozva maradt távol.

A bíróság jelenleg iratismertetést tart. Elhangzott egy figyelemreméltó, eddig nyilvánosságra nem került információ: a másodrendű vádlott az ügyet elindító holland hatóságnak először azt nyilatkozta, hogy lottón nyerte a pénzt, amit egy holland bankba akart befizetni készpénzben, és amit előtte szerbiai bankszámlájáról vett fel. Az összegről kiderült, hogy a közvetítői jutalékának egy része volt.

Dr. Vadócz Attila bíró iratismertetéséből kiderült: a holland hatóságnak nem volt világos, hogy a pécsi önkormányzat és a Tüke Busz miért bólintott rá a közvetítő cég árajánlatára, amikor tudomásuk lehetett az eredeti, alacsonyabb árról. Valószínűsítették, hogy a közvetítői pénzből meg kellett vesztegetni valaki(ke)t. A hollandok nem értették, miért fizetett ki a másod- és harmadrendű vádlottnak ennyi pénzt a közvetítő holland cég, a Bus and Coach. A holland iratok idézik utóbbi, az azóta már megszűnt Bus and Coach tulajdonosát, aki gyanúsított a Hollandiában zajló büntetőügyben, a másodrendű vádlotthoz hasonlóan. Ő arról beszélt a holland nyomozóknak, hogy a másodrendű vádlottal abban egyeztek meg, hogy ugyanannyit fognak keresni az üzleten. A másodrendű vádlott korábban ezzel kapcsolatban a bíróság előtt azt mondta, úgy egyeztek meg, hogy 200 ezer euró jár a közvetítő cégnek, az afölötti rész pedig az ügyletben szereplő többi személynek, így például neki. A két állítás erősen ellentmond egymásnak. 

Az elsőrendű vádlott, a Tüke Busz korábbi vezérigazgatójának ügyvédje, dr. Bodnár Imre korábban indítványozta, hogy két légitársaságtól is kérjék ki az utaslistákat a 2015 tavaszi időszakra vonatkozólag, kiderült ugyanis, hogy a pécsi buszbeszerzés idején ekkor egy alkalommal biztosan egy időben és ugyanazon a gépen utazott Hollandiába Csizi Péter és Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő.

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/szabad-pecs-erdekes-idopontban-utazott-egyutt-hollandiaba-banki-erik-es-csizi-peter/

Dr. Vadócz Attila bíró elmondta, a két légitársaságtól egyelőre nem kaptak semmit, de ha az érintettek (nyilván kettejük közül a beidézett Csizi) elismerik az utazás tényét, akkor ennek nem lesz jelentősége.

Bodnár Imre indítványozta azt is, a bíróság kérje ki a K&H Banktól, ki járt el az önkormányzat vagy a Tüke Busz képviseletében a buszbeszerzésre felvett, 3,5 milliárdos hitel ügyében közvetítőként a pénzintézetnél. A bíróság a banktól egy egészen abszurd választ kapott, azt, hogy az elsőrendű vádlottnak nincsen hitele a pénzintézetnél. Ezt a megkeresést megismétlik később.

Elhangzott az is, hogy a bíróság a holland hatóságoktól sem kapott egyelőre választ arra a kérdésre, hogy pontosan milyen tényállással folyik büntetőeljárás Hollandiában a másodrendű vádlottal szemben. (Ennek azért lehet jelentősége, mert az EU-ban egy személlyel szemben ugyanazon ügyben, ugyanazon tényállással csak egyetlen helyen folyhat eljárás.)

Megjelent a bíróság előtt az az ismert pécsi gazdasági szakember, akit Bodnár Imréék idéztek be tanúként, és aki Bánki Erik országgyűlési képviselő unokatestvére. A szakember, egyetemi oktató cége éveken át adott tanácsokat a fideszes pécsi önkormányzati vezetésnek gazdasági ügyekben. Hosszan, közel másfél órán át kapott kérdéseket a bírótól, a védőktől, és végül az ügyésztől is.

A tanú elmondta, évek óta ismeri az elsőrendű vádlottat, a Tüke Busz volt vezérigazgatóját, eleinte munkakapcsolatban álltak, de később barátok lettek. A másodrend vádlottat a 2000-es évek közepe óta ismeri, a szomszédja, jó kapcsolatban voltak, családjaik jó viszonyban álltak egymással. Mint elmondta, a barátságra árnyékot vetettek „bizonyos dolgok”, de az utóbbi időben enyhült az ellenséges viszony. (Nem hangzott el, de nem nehéz kitalálni, hogy a Volvo-ügynek köze volt viszonyuk megromlásához.) A tanú úgy nyilatkozott, hogy a harmadrendű vádlottat nem, a közvetítő Bus and Coach vezetőjét viszont ismeri, amikor a buszflotta megtekintése céljából Hollandiában járt, ott találkozott vele 2014-ben. Hozzátette, 2015 tavaszán, a szerződéskötés előtt, a beszerzési eljárás lezárulása után is járt Hollandiában, akkor találkoztak. Hangsúlyozta: cége tanácsadói szerződésben állt a pécsi önkormányzattal.
Dr. Vadócz Attila kérdésére válaszolva elmondta, a 
2014-es hollandiai látogatást a Tüke Busz menedzsmentje kezdeményezte. Úgy fogalmazott: kvázi polgármesteri gazdasági főtanácsadóként vett részt ezen, és a város vételi szándékának demonstrálása volt a látogatás célja. Kijelentette: érdemi tárgyalás akkor nem történt, már csak azért sem, mert nem volt biztos, ki lesz az ajánlattevő.

Az elsőrendű vádlott védőjének kérdésére elmondta, kétszer volt buszügyben Hollandiában, 2014 novemberében és 2015 májusában, de egyéb célból is tett látogatást ezen időszakban az országban.

A tanú beszélt arról is, hogy volt olyan információjuk, hogy a buszflotta tulajdonosa, azaz a Volvo Hollandia nem kíván részt venni a közbeszerzésen a Tüke Busz rossz gazdasági helyzete („negatív saját tőkéje”) miatt. 

Többször is megkérdezték a tanút, hogy az önkormányzat részéről kivel tartotta a kapcsolatot buszügyben. Azt válaszolta, hogy a mindenkori gazdasági alpolgármesterrel, Csizi Pétert és Girán Jánost említette meg név szerint. 

A tanú szerint a Tüke menedzsmentjétől származhatott az információ, hogy a buszok eredeti tulajdonosa nem kíván pályázni.

Bodnár Imre felvetette, hogy Csizi Péter még alpolgármesterként jegyzett egy előterjesztést, amiben a lehetséges későbbi vételár már szerepelt. Ki határozta meg ezt az összeget? – kérdezte a tanút. Utóbbi szerint ennek az összegnek a Tüke előzetes piackutatásából kellett származnia.

Az ügyvéd megkérdezte a gazdasági szakembert, hogy 2015 április végén ő biztatta-e arra az elsőrendű vádlottat, hogy vezérigazgatóként írja alá a Bus and Coach-csal a szerződést annak ellenére, hogy tudta, egy ügy miatt időközben eltiltották a cégvezetéstől. A tanú szerint, ha tett is ilyet – de nem tett – az csak baráti közlés lehetett. 

Dr. Bodnár kérdésére, hogy vételárként miért 3,5 milliárd forint került a Páva Zsolt által jegyzett önkormányzati előterjesztésbe, a tanú annyit mondott, hogy az összeget nyilvánvalóan nem Páva találta ki, hiszen a téma átfutott az önkormányzati bizottságokon, de az ár biztosan a Tüke Busztól származott.

Az ügyész a következő kérdéseket tette fel a tanúnak:

  • Tulajdonképpen mit csinált Hollandiában?
  • Milyen minőségben vett részt a két látogatáson?
  • Pécs városát képviselte-e?
  • Ki volt ott az első látogatás alkalmával az eladó részéről, kikkel tárgyaltak?
  • Ő maga végül mit tanácsolt az önkormányzatnak, támogatta-e a vásárlást?

A tanú elismételte, hogy a vásárlási szándékot demonstrálták 2014 végén, ösztökélni akarták a potenciális ajánlattevőt. Mint mondta, Pécset képviselte. A Volvo képviselői voltak jelen a 2014-es tárgyaláson, de jelen volt már a későbbi közvetítő cég tulajdonosa, ügyvezetője is. A másodrendű vádlott is ott volt, tolmácsi, közvetítői szerepben, a Tüke indítványozta az ő jelenlétét – tette hozzá. Ő maga támogatta a buszbeszerzést.

A per jövő február végén folytatódik, Csizi Pétert és a volt, már elítélt harmadrendű vádlottat újra idézni fogják, Pávát pedig decemberben vagy januárban, abban az időszakban, amikor várhatóan itthon tartózkodik majd, meg fogják hallgatni „valamilyen módon”.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő