Új tulaja lesz a Tettyének

Több baranyai település után a szalántai önkormányzat is részesedést szerezhet a Tettye Forrásház Zrt.-ben. Ezzel lezárulhat egy 2009 óta tartó huzavona, utolsóként csatlakozhat a település a pécsi szolgáltatóhoz 

A szalántai önkormányzat 2011-ben saját honlapján kérte a falubéliek segítségét azért, mert a Tettye Forrásház korlátozta a Pécsi Vízmű felé a vízellátást, így a településen attól tartottak, nem lesz vizük. A Tettye – álláspontja szerint –  azért volt kénytelen ezt a megoldást is alkalmazni, mert a Szalántán szolgáltató Pécsi Vízmű Zrt. nem fizetett a tőlük átvett vízért, viszont közben beszedte a lakosoktól annak díjat.

Bár a több településsel is sikerült már jóval korábban megállapodnia a Tettyének a szolgáltatásról, Szalánta eddig nem akart pécsi vállalattal egyezkedni. Sőt, korábban arról is szó volt, hogy egy harmadik szolgáltatóval, a Tenkesvíz Kft.-vel szerződnek.

Hamarosan azonban részvényese lehet a Tettyének a falu, így ott is átveheti a szolgáltatást a Tettye. Dunai Zoltán, a község polgármestere nem kívánt nyilatkozni, mondván megvárja, amíg a pécsi képviselők is igent mondanak az ügyre.

Csöngei Adrienn, a Tettye szóvivője szerint a helyzet megoldása érdekében Szalánta polgármestere kereste meg őket, idén nyáron több alkalommal is tárgyaltak. Júliusban közös megállapodás született arról, hogy Szalánta, a Pécsi Vízmű és a Tettye együttműködik a település biztonságos ivóvízellátása érdekében.

Hozzátette: nyáron a község önkormányzata döntött: közös megegyezéssel megszüntetik a Pécsi Vízművel kötött szerződést, és a Tettye Forrásház Zrt.-t bízzák meg a vízszolgáltatással.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés