Hirdetés

Télen sok faj húzza meg magát a Mecsek és a Villányi-hegység mészkövének üregeiben, a helyi barlangok nagyjából egyenletes, 10-12 Celsius fok körüli klímája pedig ideális körülményeket biztosít a téli álomhoz.

Mivel Magyarországon minden denevérfaj védett, ezért a természetvédőknek fontos tudniuk, melyek azok a barlangok, ahol nagyobb számban találhatók hibernált denevérek, illetve az állományok nagyságát is szeretnék nyomon követni – közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park honlapján.

Mint írják, ezért az elmúlt hetekben a barlangászok és kutatók több földalatti üreget is bejártak a Mecsek és a Villányi-hegységben: olyanokat, ahol már ismert volt telelőkolónia és olyat is, ahol csak sejteni lehetett az állatok jelenlétét.

Az eredmények vegyesek: volt, ahol több mint 250 telelő denevért számoltak, volt, ahol viszont egy példánnyal sem találkoztak.

Gyakoribb, barlangban telelő fajok voltak a kis és nagy patkósdenevér, közönséges denevér, nagyfülű denevér, vízi denevér. Szerencsére szándékos zavarásnak, károkozásnak nem találták nyomát, valószínűleg természetes okok rejtőzhetnek az „üres” barlangok mögött, ezért a hosszú távú nyomon követés nagy jelentőséggel bír.

A hibernáció állapotában az állatok nagyon sérülékenyek – hangsúlyozza a nemzeti park. Ha zavarás hatására többször aktivizálódnak, akkor ehhez annyi energiát is felemészthetnek, hogy tavasszal már nem lesz erejük ismét szárnyra kelni és elpusztulnak. Ezért a hideg időszakban a telelőhelyként is ismert barlangok látogatása korlátozott, a barlangkutatás is szünetel. A hibernáció hossza és mélysége fajtól is függ, általában nem az egész telet töltik mozdulatlanul, a barlangban például a hőmérséklet változását követve ők is helyet változtathatnak.

A hibernációra azért is van szükség, mert ilyenkor a denevérek táplálékát jelentő repülő rovarok eltűnnek, így hamar elpusztulnának. A téli álom alatt az anyagcseréjük lelassul, testhőmérsékletük a környező barlanghoz hasonló hőmérsékletűre hűl, szívük is csak párszor dobban percenként. Ebből az állapotból csak viszonylag hosszú idő alatt tudnak ismét aktívak lenni, így a nehezen járható, rejtett barlangok biztos menedékhelyet nyújtanak a sebezhető állatoknak.

denevér barlang
Ne zavarjuk őket!

Vannak olyan fajok – például a fehérszegélyű törpedenevér –, amelyeknek a téli álomhoz nem kell feltétlenül barlang, megteszi egy épület zavartalanabb, hidegebb része is. Ha a tél folyamán ilyen hibernált állattal találkozunk, akkor a legjobb, ha nem zavarjuk meg, de ha például egy épület felújítása során bukkanunk telelő egyedekre, akkor értesítsük az illetékes nemzeti parkot, ahol a szakemberek biztonságba tudják helyezni a denevéreket – hívta fel a figyelmet a DDNP.

Forrás: Parrag Tibor/ddnp.hu

Hirdetés