Hirdetés

A bűnszervezetet a baranyai rendőrök számolták fel, a csalók legalább 76 számlatulajdonosnak összesen több mint kétszázmillió forint kárt okoztak.

A nyomozás részleteiről tartott pécsi sajtótájékoztatón elhangzott: a banda három – két külföldi és egy magyar – vezetőjét a bíróság letartóztatta, további tizenegy gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Az ügyben egyébként 2022. július 15-én rendelt el nyomozást a pécsi rendőrkapitányság egy feljelentés alapján információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és pénzmosás miatt, miután ismeretlenek mintegy félmillió forintot csaltak ki egy becsapott embertől, visszaélve a kártyaadataival.

Időközben kiderült, hogy országos kiterjedésű csalássorozatról van szó, ezért bűnszervezetben elkövetett csalás miatt folytatták az eljárást.

A bandát irányító három férfi és a további tizenegy gyanúsított megtévesztéssel szerezte meg a sértettek bankszámláján lévő összegeket.

Az elkövetők banki alkalmazottaknak adták ki magukat és azzal hívtak fel embereket, hogy a pénzük biztonságba helyezése miatt szükségük van a bankkártyájuk, illetve számlájuk adataira, kártyalimitük módosítására. A sértettek megadták bankszámlájuk hozzáférési adatait, illetve letöltötték a távoli hozzáférést biztosító programot.

A megszerzett adatok ismeretében a szervezet tagjai az interneten vásároltak és pénzeket utaltak át az e célra strómanok által nyitott számlákra.

A gyanúsítottakat 2022. november 29-én összehangolt rendőri akcióban Budapesten, illetve Csobánkán fogták el. A rendőrök a házkutatások során mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, laptopokat, valamint virtuális pénztárcához szükséges eszközt találtak.

Az okozott kár több mint a fele megtérült, ugyanis ingatlant és autót is lefoglaltak az eljárás során.

A rendőrség az eset kapcsán felhívta a figyelmet: a csalásokat ki lehet védeni, ha a banki ügyfelek „kellően bizalmatlanok”, és nem hagyják magukat megtéveszteni.

Hirdetés