Elrendelték a nyomozást a Tettye Forrásház korábbi ügyeiben

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt rendeltek el nyomozást három, a Tettye Forrásház Zrt. korábbi, az előző városvezetés idején történt ügye miatt – áll a pécsi önkormányzat mai közleményében.

A Tettye Forrásház Zrt. jelenlegi vezetője az önkormányzati cégek Péterffy Attila polgármester által elrendelt átvilágítása és az azt követő elemző munka nyomán feljelentést tett a cég korábbi, még az előző, fideszes városvezetés idején felmerült ügyei miatt – idézi fel az önkormányzat kedden kiadott sajtóközleménye.

Az új fejlemény az, hogy ezeket az ügyeket a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egyesítette, és

elrendelte a nyomozást.

Az első ügy

Az egyik eset, amelyben a rendőrség nyomozást indított, az a 40 millió forintos hitel, amelyet 2016. májusában, a Zsolnay-háborúként elhíresült események idején a Tettye Forrásház Zrt. nyújtott a Ledina Kerámia Kft-nek. Erről az alábbi cikkünkben írtunk bővebben:

A Ledina Kerámiának nyújtott 40 milliós hitel miatt tett feljelentést a Tettye Forrásház vezetője

Az önkormányzat rövid összefoglalója a történtekről:

“A törzstőkétől eltekintve egyébként vagyontalan, tevékenységet nem folytató, telephellyel és eszközökkel nem, ám 112 – munkát nem végző – munkavállalóval rendelkező, a cégnyilvántartásba be nem jegyzett Ledina Kerámia Kft. úgy kapott 40 millió forint kölcsönt a hitelezéssel egyébként nem foglalkozó Tettye Forrásház Zrt.-től, hogy erről egy nem szabályszerűen összehívott rendkívüli igazgatósági ülés döntött. A közpénzből nyújtott, fedezetlen hitelből fiktív munkaszerződések alapján, az abban foglalt kötelezettségek teljesítése nélkül, munkabér jogcímén eszközölt kifizetéseket a Ledina Kerámia Kft.”

Megjegyzendő, hogy a cég székhelye a pécsi Városháza volt, törzstőkéje pedig 3 millió forint volt.

A cég több alkalommal nevet és gazdát cserélt, mára fizetésképtelenségi okok miatt felszámolták.

A második ügy

A második ügy, amiben nyomozás indult, földmunkák biztosításához kapcsolódik – írja az önkormányzat. A rendelkezésre álló adatok alapján 3 éven át, 2016 és 2019 között összesen 69,2 millió forintot költött a Tettye Forrásház Zrt. jelzőtáblák és lámpák bérlésére ahelyett, hogy összesen egy-két millió forintért megvette volna a munkákhoz szükséges eszközöket. Ez felvetette a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó bűncselekmény alapos gyanúját. Erről az ügyről ebben a cikkünkben írtunk:

Átvilágítás után feljelentés: tízmilliókért béreltek eszközöket ahelyett, hogy megvették volna azokat

A harmadik ügy

Az önkormányzat közleménye szerint a rendőrök egy harmadik ügyben is nyomozni fognak. Mint írják, a pécsi Tettye Forrásház Zrt. igazgatósága 2015. decemberében ülést tartott az egyik igazgatósági tag, dr. Szabó Iván budapesti ügyvédi irodájában. Az igazgatóság itt egyebek mellett két tanulmány megrendeléséről határozott. Ezek összesen több mint bruttó 11 millió forintba kerültek.

Az átvilágítás és az azt követő elemző munka alapján kiderült: a tanulmányokban közös, hogy a kiírásnak nem feleltek meg, feleslegesek voltak, javarészt jogszabályok egyébként bárki számára hozzáférhető gyűjteménye alkotta az anyagokat. Közös bennük továbbá – folytatódik a közlemény – hogy a meghívásos eljáráson nyertes mindkét cég (a Bally Holding Trust Kft. és a Greek Solution Kft.) dr. Szabó Iván szomszédja, barátja és korábbi üzlettársa, Bozóki János érdekeltségébe tartozott.

Dr. Szabó Iván nevét a 2009-es pécsi vízműfoglalás idején, majd a Zsolnay-háború és a Ledina Kerámia Kft. megalapításakor ismerhette meg a közvélemény, Bozóki János pedig később az utóbbi cég tulajdonosaként tűnt fel – írják.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a fenti ügyekben jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást.

Aki a Ledina Kerámia ügyeiről korábban a Szabad Pécs számolt be részletesebben, például ebben és ebben a cikkben. A Zsolnay-háborúról pedig ebből a cikkből tudhatnak meg többet.

Hirdetés