19 C
Pécs
vasárnap, május 19, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldPécsett volt a legtöbb és a legnagyobb tűzeset is

Pécsett volt a legtöbb és a legnagyobb tűzeset is

2024 első negyedévében Baranya vármegyében 60 lakástűz keletkezett, melyből a tűzoltóknak 43 alkalommal kellett beavatkozniuk – derült ki a katasztrófavédelem honlapjáról. További részletek cikkünkben olvashatók.

Március 31-ig 415 négyzetméternyi épített terület égett le, a legtöbb tűzeset Pécsett volt, 15 alkalommal csaptak fel a lángok az év elején – írta meg a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A legnagyobb tűz március 2-án szintén Pécsett volt. Egy száz négyzetméteres ikerház teteje égett teljes terjedelmében a Táncsics Mihály utcában. A tetőszerkezet mellett egy garázs, illetve egy furgon lángolt, a tüzet a pécsi hivatásos tűzoltók oltották el. A munkálatokhoz a pécsi és palkonyai önkéntes tűzoltók is csatlakoztak. Az eset során senki sem sérült meg.

A március végéig keletkezett lakástüzekben négyen megsérültek, az első negyedévben viszont senki sem vesztette az életét emiatt. Azonban áprilisban nem így alakult, 8-án egy idős nő vált füstmérgezés áldozatává, Az esetről egy korábbi cikkünkben már mi is beszámoltunk.

Szén-monoxid miatt az első negyedévben 21-szer riasztották a Baranya vármegyei tűzoltókat. 1 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, szerencsére senki sem vesztette életét a mérgező gáz miatt – tájékoztatott a katasztrófavédelem.

Kiemelt fotó: Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő