11 C
Pécs
péntek, május 10, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletPéterffy: „Minden pécsi számít”

Péterffy: „Minden pécsi számít”

Kimondva-kimondatlanul, de megkezdődött a 2024-es önkormányzati választások kampányidőszaka. Egymás után jelennek meg hírek a demokratikus erőket alkotó pártok között zajló tárgyalásokról. A polgármestertől megtudtuk: ezek Pécsett is zajlanak, ám Péterffy Attila szerint ennél is lényegesebb, hogy az aktív, de pártfüggetlen pécsiek képviselete tovább erősödjön.

A maga furcsa módján javában zajlik a 2024-es önkormányzati választás kampánya. Furcsa, mert Pécsett a NER még meg sem nevezte a jelöltjét. Igaz, egyelőre azt sem lehet tudni, hogy pontosan mely politikai erők állnak majd Péterffy Attila polgármester mögött. Ő ugyanis már bejelentette indulását, ám a demokratikus pártok közül a nyilvánosság előtt eddig egyedüliként az MSZP biztosította támogatásáról.

Sajtóhírek alapján országszerte zajlanak a demokratikus pártok helyi erői közötti tárgyalások az olyan, ellenzéki szövetség vezette városokban, mint Pécs. Adja tehát magát a kérdés: zajlanak-e, és ha igen, hol tartanak Pécsett ezek az egyeztetések.

Péterffy Attila lapunk kérdésére elmondta: már zajlanak a tárgyalások, de ezek részleteiről nem szeretne beszámolni.

– Fontos számomra a Pécset vezető politikai szövetség, amelyet politikai pártok és civilek együtt alkotnak – mondta Péterffy Attila. – Mind tudjuk, hogy voltak nézeteltérések, ám ez nem fedheti el azt a tényt, hogy számos válság közepette, külső erők acsarkodásától övezve ez a szövetség sikeresen végigkormányozta Pécset ezen a nehéz időszakon. Mi több, közös erővel egy fenntartható fejlődési pályára állítottuk a várost. Szeretném már most leszögezni: ezért a frakciószövetség minden képviselőjének köszönettel tartozom.

Pécs polgármestere ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a hazai és a pécsi közélet az elmúlt években komoly átalakuláson ment keresztül.

– Úgy látom, hogy nagyon sokan nem csak a NER vállalhatatlan intézkedéseiből és a Fideszből ábrándultak ki, de általában a pártpolitikából – emelte ki Péterffy Attila. – Egyre többen és többen vannak azok, akiknek határozott társadalmi elképzeléseik vannak, szeretik a városukat, készek tenni érte, ám egyik mai ellenzéki pártban sem találják meg a számításukat. Márpedig számomra közösségünknek ezek a pártfüggetlen, aktív tagjai éppen olyan fontosak, mint azok, akik határozottan kötődnek valamely politikai párthoz. Nekem minden pécsi számít és egyformán fontos.

A polgármester szerint függetlenként nem lehet más célja, mint az, hogy minden pécsi érezze: képviselik az érdekeit a város közügyeiben döntő közgyűlésben. Ugyanakkor Pécs mai vezetésére is igaz a mondás: győztes csapaton ne változtass.

– Véleményem szerint a városvezető frakciószövetség gerincét gyakorlott és szerethető képviselők alkotják, akikre számíthatnak a pécsiek és akik sikeres éveket tudnak maguk mögött – mondta Péterffy Attila. – Fontosnak tartom azt is, hogy ne budapesti pártközpontokban dőljön el, kik képviselik egy vidéki nagyváros lakóit, hanem itt, helyben. Azt pedig a fent elmondottak miatt tartom elengedhetetlennek, hogy tovább erősítsük az aktív, de pártfüggetlen pécsiek képviseletét, azaz a civil képviselők jelenlétét a közgyűlésben. 

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő