Hirdetés

Zag Gábor alpolgármester a két város kulturális és társadalmi kapcsolatainak erősítése érdekében utazott Eszékre, ahol részt vett a hagyományos magyar napon.

Mint ismert, Pécs és Eszék idén ünnepli 50 éves testvérvárosi kapcsolatát. Az elmúlt öt évtizedben a két város közötti kapcsolatok számos területen erősödtek, és számos közös programot sikerült megvalósítaniuk. Pécs és Eszék idén többek között egy közös kulturális évadot hirdetett, de mindenképp meg kell említeni az immár 24. alkalommal megrendezett Magyar Nap Eszéken elnevezésű hagyományos rendezvényt is. Az eszéki Népkör Magyar Kultúregyesület szervezte szeptember 9-ei programon (aznap volt az I. Eszék-Pécs futóverseny is) részt vett Zag Gábor kultúráért felelős alpolgármester is.

– Pécs számára rendkívül fontos az Eszékkel közös hagyományaink ápolása, a városaink közti kötelék, mely az évek során kiterjedt az élet számos területére. Nagy öröm, hogy a városaink közti kapcsolat nemcsak protokolláris, hanem valódi, tevékeny együttműködésről szól, melyet az elmúlt évek során sikerült még inkább megerősíteni. A Magyar Nap Eszéken lehetőséget teremtett arra, hogy találkozzak a helyi magyar közösség tagjaival. Kiváló szervezés volt, öröm volt ott lenni – fogalmazott az alpolgármester.

A kiállítóstandoknál a látogatók idén is magyar ételeket kóstolhattak és kézműves termékeket vásárolhattak, míg a színpadon különféle kultúrprogramok váltották egymást, a hagyományoknak megfelelően pedig a Magyar Nap Eszéken idén is közös csárdásozással zárult.

Zag Gábor fotói:

Hirdetés