10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálGazdaságBankszámlákat és üzletrészeket vett zár alá a bíróság a pécsi PVH-s büntetőügyekben

Bankszámlákat és üzletrészeket vett zár alá a bíróság a pécsi PVH-s büntetőügyekben

Tavaly januárban tett feljelentést a pécsi önkormányzat vagyonkezelő cégének (PVH Zrt.) igazgatója két ügyben hűtlen kezelés és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt. Nem alaptalanul, ugyanis három gyanúsítottja is lett az eljárásnak, most pedig a bíróság zár alá vette a háromból két gyanúsított bankszámláit, és az egyik gyanúsított céges érdekeltségeit. 

Előzmények a pécsi önkormányzat márciusi közleménye alapján:

  • A Péterffy-féle átvilágítás egyik első eredményei voltak az önkormányzat cége, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. (PVH) korábbi gazdálkodásában feltárt gyanús ügyek.
  • A volt Aranyhajó Fogadó épülete 2017-ben kelt el rendkívül alacsony áron. 
  • A PVH-hoz az ingatlan 158 millió forintos vételárából, amelyet ügyvédi letétben tartott, végül összesen 33 millió forint érkezett. 
  • A PVH korábbi vezérigazgatója évekig semmilyen lépést nem tett azért, hogy a letét beérkezzen a céghez. 
  • Az érintett ügyvéd azon a napon, amelyen a volt cégvezető – a frissen megválasztott polgármester határozott utasítására – a letétet követelte tőle, összesen 104 milliós ügyvédi díjat számlázott ki, amit a cég vezetése aznap gyorsan le is igazolt. 
  • A gyanú szerint olyan időszakra vonatkozóan is leigazolta a teljesítést a PVH vezetősége, amikor ezek a vezetők nem is dolgoztak a cégnél. 
  • Az ügyvéd közel 33 millió forint kötbért is kilátásba helyezett. 
  • A PVH 2018 júliusában hirdette meg eladásra a volt menza Szabadság úti telkét.
  • A nyertes cég nettó 122 millió forintos ajánlattal lett befutó, ez pontosan megegyezett a telek becsült értékével. 
  • A PVH kiírása alapján csupán 1,1 millió forintos összeget várt, az összesen 600 milliós ingatlanfejlesztési projektnél a maradék 121 millió forintos vételárral megegyező mértékében irodákat és más helyiségeket kapott volna cserébe. 
  • Az aláírt adásvételi szerződésben már csak 114 millió forintos vételár szerepelt. 
  • A szerződésben nem szerepelt kötbér, sőt elidegenítési tilalom sem a PVH javára. Azaz a cég 1,1 millióért megkapta a terület tulajdonjogát. 

A PVH jelenlegi vezetőjének feljelentése után a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kezdte meg a nyomozást hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával. Az eljárásnak három gyanúsítottja lett. 

Az egyik gyanúsítottat különösen nagy értékű sikkasztással és haszonszerzés végett elkövetett ügyvédi visszaélés bűntettével gyanúsítják, a másikat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, a harmadik gyanúsított pedig a rendőrség szerint bűnsegédként működött közre a hűtlen kezelésben.

A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. mintegy 276 millió forint polgári jogi igény biztosítására zár alá vétel elrendelését indítványozta, aminek a Kaposvári Járásbíróság részben helyt adott. Lapunk információi szerint a bíróság – amely ilyen esetben alaposan áttekinti a nyomozati anyagot és mérlegeli a gyanúsítás(ok) megalapozottságát – a háromból az egyik gyanúsított két bankszámláját, a másik gyanúsított két bankszámláját és két üzleti érdekeltségét helyezte zár alá.

A PVH indítványának megalapozottságát a bíróság információink szerint azzal indokolta, hogy a tanúvallomások és a bizonyítékok alátámasztják a gyanút, és tartani lehet attól, hogy a polgári jogi igény kielégítését a gyanúsítottak meghiúsítják. Úgy tudjuk, a határozat azt is leszögezi, hogy a gyanúsítottak nevén sem ingatlan, sem személygépjármű nincs.

 A zár alá vétel ellen a két gyanúsított ugyan fellebbezhet, de annak halasztó hatálya nincs.

PVH-s dossziénk:

Feljelentést tett az önkormányzat korábbi ingatlanügyek miatt

Folyik a büntetőeljárás a Pécsi Vagyonhasznosító korábbi ingatlaneladásai ügyében

Aranyhajó, Központi Menza: három személyt gyanúsít a rendőrség

Dőlnek a csontvázak a Vagyonhasznosítónál, újabb két ügyben nyomoz a rendőrség

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő