12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálGazdaságIdőkapszulát helyeztek el Uránváros legrégebbi ovijában

Időkapszulát helyeztek el Uránváros legrégebbi ovijában

Csütörtök délután, a Hajnóczy József Utcai Tagóvoda létrejöttének 60. évfordulója alkalmából ünnepséget és faültetést rendeztek az intézménynél, aminek keretében egy időkapszulát is elültettek az óvoda udvarán. Az eseményen Őri László és Decsi István alpolgármester, valamint Kiss-Tihanyvári Dóra önkormányzati képviselő köszöntötte a kisgyerekeket, óvónőket, szülőket.

A város az elmúlt években indította el az elmúlt évtizedek legnagyobb óvoda- és bölcsődefelújítási programját, mely során mintegy 2,5 milliárd forintból újulhatnak meg a pécsi intézmények. A Nyugati Városrészi Óvoda Hajnóczy József Utcai Tagóvoda elsők között újulhatott meg a program keretében, mely intézmény egyébként egyidős Uránvárossal. Csütörtök délután, az óvoda létrejöttének hatvanadik évfordulója alkalmából ünnepséget és faültetést rendeztek az intézménynél.

– Az óvoda- és bölcsődefelújítási program a szívemhez közel áll, hiszen nem csak alpolgármesterként, de két kisgyermekes apukaként is látom, hogy mennyire fontos, hogy a gyerekek korszerű, modern körülmények között tanulhassanak. Amikor óvodákat és iskolákat újítunk fel, azzal bátran kijelenthetjük, hogy a jövőbe fektetünk be – mondta el Őri László csütörtökön. Hozzátette, jól látszik, hogy az elmúlt években egyre fiatalodik Uránváros, egyértelműen megfordult az az elmúlt évtizedekben tapasztalható trend, hogy ez a városrész öregedő, hiszen egyre több fiatal választja otthonául.

Hangsúlyozta, hogy az elsők között adták át az Uránvárossal egy idős Hajnóczy utcai óvodát, melynek teljes felújítása csaknem 168 millió forintba került. Nemcsak a csoportszobák, hanem az óvónők és az intézményben dolgozók által használt helyiségek is megújultak tavaly ősszel, de kialakítottak egy új tálalókonyhát, továbbá egy korszerű és biztonságos új játékokkal felszerelt udvart is használhatnak a gyerekek.

Decsi István alpolgármester, Uránváros önkormányzati képviselője kiemelte csütörtökön, hogy az elmúlt években nagyobb figyelmet fordítanak az immár hatvan éves városrészre.

– Egy átfogó program indult el, melynek elemeként a Kőrösi Csoma Sándor és a Páfrány utcában is megújultak a környező járdák, valamint az útburkolat, de újabb parkolókat is birtokba vehettek a helyiek. Ezen kívül teljesen megújul a Hajnóczy utcai piac és környezete, a Hajnóczy utca déli oldalán levő tömbbelsők játszóterei és zöldfelületei is, de szintúgy a projekt keretében kaphatott „új köntöst” a Hajnóczy utcai óvoda is. Jó látni, ahogy a csillogó szemű pici gyerekek belakták a megújult, modern és korszerű óvodát – mondta el csütörtökön Decsi István.

– Önkormányzati képviselőként nagy büszkeség, hogy két évvel ezelőtt egy hasonlóan szép őszi napon szintén a Hajnóczy utcában avathattuk fel az első Uránvárosban felépült ház oldalán elhelyezett emléktáblát, ma pedig a városrész legrégebbi óvodájának is 60 éves fennállását ünnepelhettük. Azt gondolom, minden generációnak fontos feladata, hogy ezen alkalmakat értékként tartsa számon. Elnézve az itt helyet foglaló, az elmúlt 60 évben itt dolgozó óvónéniket és a volt és jelenlegi óvodásokat pedig csak megerősödhetünk abban az érzésünkben, hogy a gyermekek nevelésébe, kis emberekké formálásába fektetett idő, munka és törődés a legfontosabb értékünk kell, hogy legyen – tette hozzá az eseményen Kiss-Tihanyvári Dóra.

A csütörtöki ünnepségen a gyerekek és a szülők segítségével fákat ültettek az óvoda udvarán, melybe egy speciális időkapszulát is elhelyeztek. A kapszulában elrejtett rajzot valamennyi kis nebuló ellátta az ujjlenyomatával, vagy nevének aláírásával.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő