A pécsi gyermekklinika orvoscsapata tavaly hárommillió forintot gyűjtött össze egy különleges adománygyűjtő akció keretében, amiből két csúcstechnológiás vénaszkennert tudtak vásárolni a pécsi klinikának. Idén a roppant gyakori háztartási balesetekre szeretnék felhívni a figyelmet, amiből naponta legalább eggyel találkoznak a pécsi gyermekgyógyászok munkájuk során.

2017 májusában vett először részt az Ultrabalaton elnevezésű futóversenyen tizenkét fiatal pécsi orvos, akik egy különleges adománygyűjtési akcióval kapcsolták össze a fizikai kihívást. A támogatók az általuk lefutott kilométereket fogadhatták jelképesen örökbe.

A Pedia-TRICKs csapata egy csúcstechnológiás vénaszkennerre gyűjtött, ők ugyanis jól tudják, hogy a kisgyerekektől igen nehéz vért venni: a pufi kezecskéken bizony gyakran elbújnak a vénák, ilyenkor csak sokadik próbálkozásra sikerül a művelet. Az adománygyűjtő akcióval egybekötött Ultrabalaton-futás olyannyira jól sikerült, hogy a tizenkét orvos hárommillió forintot gyűjtött össze, amiből két csúcstechnológiás műszert is tudtak vásárolni.

A tavalyi jótékonysági gyűjtés eredménye

– Támogatók tömege gyűlt össze tavaly az első Ultrabalaton-futásunkra. Már a tavalyi befutó során eldöntöttük, hogy 2018-ban is körbefutjuk a magyar tengert a gyermekekért, ezúttal azonban kicsit másként – mesélte Laufer Zsófia pécsi gyerekgyógyász-szakorvos, a futás egyik ötletgazdája. Elmondta, hogy idén nem pénzt fognak gyűjteni, hanem a gyakori, ám elkerülhető háztartási balesetekre szeretnék felhívni a figyelmet futásukkal úgy, hogy a csapattagok, mint futónagykövetek egy-egy témát képviselve teljesítik majd a 221 kilométeres távot.

A tizenkét fős pécsi csapat idén az egészen banális esetektől a súlyos, akár halálos kimenetelű esetekig tizenhat gyakori, háztartási balesetet gyűjtött össze, melyekkel napi szinten találkoznak a klinikán. Jóllehet, ezeket egy pici odafigyeléssel meg lehetne előzni, a szülők – sokszor első gyermekesek – nem gondolnak rá, hogy a megszokott napi rutincselekvések is okozhatnak végzetes kárt a piciknek.

– Úgy látom, hogy a legtöbbször nem hanyagságból történnek meg ezek a balesetek, sokkal inkább azért, mert a felnőttek egyszerűen nem gondolják át, hogy hasonló szituációkból is baj lehet – teszi hozzá a gyerekorvos.

A háztartási balesetek döntő többsége a totyogókat érinti, ilyen a gombelemnyelés, ami nagyon komoly nyelőcsősérülést okozhat, az üdítős palackban tárolt vegyszer, a nem megfelelően rögzített bútor okozta baleset, a mosókapszula szétrágása, illetve a földre rakott forró leves, vagy az asztal szélére tett forró kávé okozta sérülések. Ahogy érződik is, ezek az esetek legtöbbször a megszokott rutin miatt következnek be, a felnőttek – ha csak nem hívják fel rá külön a figyelmüket – nem gondolnak bele, hogy ilyen apró, ártalmatlan szituációkból is kerekedhetnek balesetek.

Az orvosok Kapoli Mártont, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium harmadéves, alkalmazott grafika szakos tanulóját bízták meg azzal, hogy készítsen a tizenhat gyakori háztartási balesetről piktogramot.

A Pedia-TRICKs valamennyi tagja futónagykövetként fogja viselni a piktogramokkal ellátott promóciós csapatpólókat, aminek segítségével minél több emberhez eljuthat majd az életmentő információ.

Hirdetés