15 C
Pécs
szerda, május 8, 2024
KezdőlapKékhírekÜtötték-rúgták, belevágtak a fülébe, 10 milliót raboltak

Ütötték-rúgták, belevágtak a fülébe, 10 milliót raboltak

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság felfegyverkezve, csoportosan, jelentős
értékre elkövetett rablás bűntette miatt folytat nyomozást, mely eljárásban újabb
gyanúsított került rács mögé.

A hatóság közölte: a sértett vállalkozóként dolgozott, tevékenységét részben lakásán folytatta, ahol gyakran fogadott ügyfeleket. A budapesti elkövetők tudomást szereztek arról, hogy a sértett jelentős összeget tart otthon, így elhatározták, hogy a vállalkozót lakásán kirabolják.
2017. júniusában a sértett, 22 óra körül pécsi otthonában tartózkodott, mikor
a fekete maszkot viselő gyanúsítottak a lakásába berontottak.

A sértettet a földre lökték, hasra fektették, kezeit műanyag gyorskötözővel összekötötték.
Miközben a pénzt követelték tőle, a földön fekvő sértettet felváltva ütötték,
rúgták.

Az egyik elkövető a konyhából egy kést vett elő, majd felszólította a sértettet, hogy adja át
a pénzét, különben füleit levágja, majd metszéseket ejtett a sértett fülein. Az elkövetők a kutatás során megtalálták gépkocsijának indítókulcsát, valamint közel 10
millió forint készpénzét.

Időközben a szomszéd hangokat hallott a sértett házából, majd az ablakon kinézve látta,
hogy a lakásban álarcot viselő személyek tartózkodtak, ezért értesítette a rendőrséget. Az
elkövetők észlelték a kiérkező rendőröket, ezért a rabolt pénzzel együtt a helyszínről
elmenekültek.

Az elkövetők közül a rendőrség a helyszínen egy személyt elfogott, tőle a rabolt pénz
jelentős részét lefoglalták. Vele szemben a Baranya Megyei Főügyészség korábban már vádat emelt. Időközben az egyik társát is beazonosították, azonban ő a bűncselekmény elkövetése után megszökött, külföldre menekült, így elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Az elfogatóparancs alapján a gyanúsítottat elfogták, akinek a letartóztatását a Pécsi
Járásbíróság egy hónap időtartamra elrendelte.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő