21 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapHírzónaA civilek is sokat tettek az EKF-ért

A civilek is sokat tettek az EKF-ért

Bár mind a felvezető években, mind 2010-ben számos civil kezdeményezés kapott támogatást a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programban, számos olyan egyéniség és szervezet ténykedik a városban, amely mindezt nem mondhatja el magáról, mégis a maga eszközeivel sokat tesz a város és az EKF sikeréért. Ebbe a kategóriába sorolható a Bognár László, Héder Sándor és Weinreich László alkotta „triumvirátus” is, amely évek óta jobbnál jobb ötleteket valósít meg.

– Amikor Pécs elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet, akkor elkezdtünk azon gondolkodni, hogy mit tudunk mindehhez hozzátenni, lehetőleg kis költségvetésből. Olyan eseményeket, akciókat szerveztünk, amelyek látványosak, és ráirányítják a figyelmet valamire – fogalmaz Weinreich László.

Az első akciók közé tartozott a Lakatposta, amely a Janus Pannonius utcai híres lakatfal sikerére építve speciális postai szolgáltatást kínált. Az ország több pontjáról érkeztek zárszerkezetek, és Baja városával még csere-megállapodást is sikerült kötni. Szintén a sikeres kezdeményezések és megvalósult projektek sorában említhető a Reklámhéthez 2007 óta kapcsolódó pécsi eseménysorozat, amely minden esztendőben egy, a baranyai megyeszékhelyhez kötődő témát állított középpontba. A Pécs2010 OFF projekt számára nagy elismerést jelentett a Dunaújvárosi Expo vásárdíja 2009 őszén.

– Talán az egyik legsikeresebb akciónk az volt a ReklámPécs során, amikor egy villámcsődület keretében a Cella Septichora Látogatóközpontban tartott konferencia ideje alatt diákokkal megtisztíttattuk az üvegtetejét, így nemcsak a tanácskozás részvevői, hanem a járókelők is elcsodálkoztak a hirtelen támadt ügybuzgalmon – meséli.

Weinreich László azonban nincs egyedül az ötletelésben: két, szintén nagyon lelkes civil segíti munkáját. Egyikük Héder Sándor tréner és tanácsadó, aki kiválóan koordinálja a „triumvirátus” tevékenységét. A csapat harmadik tagja Bognár László online kommunikációs szakember, blogger, az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese. Az ő találmánya a Pécsi sóhajok című kezdeményezés, amelynek lényege, hogy egy, a városról szóló történetet különböző emberek más és más nyelvre fordítanak le, s így terjed az interneten (jelenleg hét nyelven). 2007 decemberében a német Der Standard és a pozsonyi Új Szó című lapokban egy másik blogger, BDK (aki nem más, mint Balla D. Károly, József Attila-díjas költő) említi Bognárnak a Pécs2010 EKF-programhoz kötődő akcióit.

Mivel a gyerekek nagy örömére közeleg a Mikulás és a karácsony, egy önkéntesekből és segítőkből álló csapat novemberben mikuláskonferenciát rendezett. December 5-én kora este a (helyszín: Pécs, Jókai tér 3.), az országban egyedülálló módon megtartandó Mikulás Éjszakáján a gyermekek elleshetik, hogy miként készül kedves, ősz szakállú, puttonyos ismerősük az ajándékosztásra. A karácsonyt megelőzően pedig egy villámcsődület (a Csillagszóró akció) keretében a gyerekek meggyújtanak majd több csillagszórót, és a járókelőknek továbbadva elterjesztik az év legszebb ünnepének megkapó fényét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő