14 C
Pécs
szerda, május 8, 2024
KezdőlapCsemegeOrbán és Magyarország mellett

Orbán és Magyarország mellett

Többek között a német és az osztrák külügyminiszter is visszautasította a luxemburgi külügyminiszter kijelentését, aki felvetette, hogy ki kellene zárni az EU-ból Magyarországot – írja a Magyar Idők.

Frank-Walter Steinmeier kedden Rigában azt mondta, hogy egy uniós tagállamot sem kellene kitessékelni a közösség ajtaján. A német külügyminiszter Jean Asselborn a Die Welt című német lap keddi számában megjelent interjújában elhangzottakra reagált, a luxemburgi külügyminiszter ugyanis azt mondta, hogy bevándorlási politikája, valamint az EU alapértékeinek súlyos megsértése miatt ideiglenesen vagy végleg ki kell zárni Magyarországot az Európai Unióból. Mert ez az egyetlen lehetőség a közösség összetartásának és értékeinek megőrzésére. „Ez nem egy egyeztetett európai álláspont” – mutatott rá a lett fővárosban tartózkodó Steinmeier egy sajtótájékoztatón.

STEINMEIER: NEM SPÓROLHATJUK MEG MAGUNKNAK A BONYOLULT VITÁKAT
Megértem, hogy Magyarországot figyelve néhányan egyre türelmetlenebbek Európában az Európai Bizottság és a magyar kormány folyamatos csörtéi miatt” – magyarázta a szocialista Asselborn személyes jó barátjának számító Steinmeier. „Ugyanakkor az én személyes hozzáállásom nem engedi meg, hogy kitessékeljünk egy európai tagállamot az ajtón” – tette hozzá. „Néha nem spórolhatjuk meg magunknak a bonyolult vitákat.”

A német diplomácia vezetője a balti köztársaságok – Észtország, Lettország és Litvánia – külügyminisztereivel találkozott Rigában. A házigazda Lettország külügyminisztere, Edgars Rinkevics „hangszóró-diplomáciának” nevezte Asselborn javaslatát. „Ez a retorika nem segít rajtunk” – mondta. Véleményét Linas Linkevicius litván külügyminiszter is osztotta, aki szerint „az ilyen radikális kijelentések nem mindig lendítenek a dolgokon”.

[su_note note_color=”#ffcea6″]Kiosztotta a luxemburgi külügyminisztert Szijjártó Péter Jean Asselborn a Die Welt című német lapnak adott interjújában azt mondta, hogy Magyarországot ki kellene zárni az EU-ból. A magyar külügyminiszter éles válaszában kiemelte, hogy a luxemburgi szocialista politikus „rendes nihilistaként” fáradságot nem ismerve dolgozik az európai biztonság és kultúra lerombolásán.[/su_note]

KURZ : TISZTELETRE VAN SZÜKSÉG, HOGY NE KERÜLJÖN VESZÉLYBE AZ EURÓPAI BÉKE
Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte Asselborn szavait. Úgy vélte: lehetséges, hogy az unióban komolyabb szóváltásra is sor kerül, azonban a médián keresztüli üzengetés nem járul hozzá a közös munkához. „Magyarország európai állam, uniós tagország és Ausztria szomszédja” – szögezte le Kurz, és aláhúzta: „tiszteletre van szükség, hogy ne kerüljön veszélybe az európai béke”.

ÚJABB NYUGATI DICSÉRETEK VÉDTÉK MEG A KORMÁNYT
Értelmetlen álvita zajlik Magyarország európai uniós tagságáról – mondta kedden Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője azzal kapcsolatban, hogy Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter Magyarország kizárását követelte az EU-ból. A legnagyobb parlamenten (Bundestag) kívüli német politikai erő, a kormányzó, konzervatív CDU-CSU-pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) alelnöke szerint a tagság megvonása helyett nemzetközi Károly-díj illeti meg Magyarországot, amiért megvédi az EU külső határát.

[su_note note_color=”#ffcea6″]OSZTRÁK POLGÁRMESTER: HÁLÁS VAGYOK ORBÁN VIKTORNAK Az osztrák település, az 1700 fős Nickelsdorf polgármestere adott interjút a német Focus.de-nek a migránsválság kapcsán. Az elöljáró úgy fogalmazott, hálás Orbán Viktornak, aki nem tett mást, csak betartotta a törvényeket. A 24.hu által feldolgozott interjúban a polgármester kritikával illette ugyanakkor a tavaly történtek kapcsán az akkori szocialista kancellárt, Werner Faymannt, aki meghívta a migránsokat, de amikor segítségre lett volna szükségük a válság kezelésében, akkor nem lehetett őt elérni.[/su_note]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő