14 C
Pécs
szerda, május 8, 2024
Kezdőlapne pipáld kiÉhségsztrájk Budaházy György szabadon engedéséért

Éhségsztrájk Budaházy György szabadon engedéséért

A 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom éhségsztrájkot tart Budapesten a Kozma utcai börtönnél a korábbi kormányellenes demonstrációiról ismert Budaházy György szabadon bocsátásáért.

A szombaton hajnali háromkor kezdődött 72 órás demonstrációban a mozgalom 64 tagja vesz részt, csatlakozott hozzájuk két jobbikos országgyűlési képviselő, Zagyva György Gyula és Gaudi-Nagy Tamás is. A Kozma utcai börtön előtt a demonstrálók két katonai sátrat és két jurtát állítottak fel, ezek előtt beszélgetnek. Egyikük nyakában tábla, amelyen az áll: Igazat az igazaknak, zárják be a hazugokat.

Toroczkai László, a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítója az MTI-nek elmondta, hárman sztrájkolnak a börtönben, tízen Londonban, a magyar nagykövetség előtt, a Kozma utcai börtön előtt pedig ötvenen. Gaudi-Nagy Tamás jelenleg engedéllyel elhagyhatta a helyszínt.

Elmondása szerint azt követelik, hogy szüntessék meg az eljárást azzal a több száz emberrel szemben, aki ellen 2002 és 2010 között „politikai okokból” indítottak büntetőeljárást. Ha valaki ellen ítélet születik, akkor a köztársasági elnök részesítse őt amnesztiában – tette hozzá. A tüntetést a szervezők bejelentették a rendőrségen, amely ezt tudomásul vette. Az éhségsztrájk békésen zajlik, bár az új köztemető környékén – részben az október 23-i ünnepség miatt – nagy a rendőri készültség, több rendőr kettesével járőrözik a környéken.

Budaházy Györgyöt október 13-án jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték, miután a bíróság úgy látta: átlépték a szólásszabadság határait a vádban szereplő internetes írásai. Budaházy György ellen ezenkívül további eljárások is folyamatban vannak, az egyikben terrorcselekményekkel gyanúsítják.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő