Idén ünnepli művészi pályájának négy évtizedes jubileumát. Énekel, tanít, közéleti szerepet vállal, ám az ereje teljében lévő Gulyás Dénes mindemellett egy újabb, komoly megbízatást is kapott: február 16. óta ő a Pécsi Nemzeti Színház operaigazgatója. A tagozat életre keltése nagy kihívás, de mint mondja, sosem hátrált meg a feladatok elől.
Miután 1982-ben Philadelphiában megnyerte az első nemzetközi Luciano Pavarotti énekversenyt, Gulyás Dénes előtt megnyíltak Európa, Amerika és Ázsia színvonalas operaházai, koncerttermei. Tapsolt neki a Milánói Scala, a Covent Garden, a New York-i Carnegie Hall, a Metropolitan, valamint Párizs, Barcelona, Amszterdam, Osaca, Tokió, Madrid és Tel-Aviv közönsége, túlzásnak érezvén mégis udvariasan elhárítja, hogy világhírű énekesnek nevezzem. Azt azonban elismeri: sosem a könnyebbik utat választja. Sem szerep-, sem társulatépítésben.
– Augusztusban lesz negyven éve, hogy az énekesi pályára léptem, s immár ötvenhét esztendős vagyok, úgy éreztem hát, a pécsi teátrum opera tagozatának újjáépítése jó lehetőség, nagyszerű feladat, s tán értek is hozzá – kezdi beszélgetésünket Gulyás Dénes. – A fiatal énekesek, diplomával a zsebükben, nem tudnak hol dolgozni, pedig nagy részük napsugár-tehetségű, s a színpadon lenne a helyük. Eljött hát az idő: színházat, társulatot kell építeni! A közkultúrát, s a vele szemben támasztott társadalmi elvárásokat olyanná kell igazítani, hogy ,,felvevőpiaca”, hallgatóközönsége legyen a mostani énekeseknek, s az ő majdani tanítványaiknak is. Rázga Miklós direktor úrral ezért szeretnénk egy nyitott, család- és közönségbarát teátrumot.
– Az opera tagozat szempontjából ez mit jelent?
– Tervezünk egy ismeretterjesztő szombati matinét, amolyan „beavató színházi” sorozatot, amelyben nyolc-tíz hónapon keresztül, havi rendszerességgel bemutatnánk egy operát, vagy zenei stílust, korszakot, akár egy életművet. Közérthető módon, alaposan és érdekesen, összművészeti beágyazottságban, vagyis a hozzá kapcsolódó történelmi, kulturális, képzőművészeti, irodalmi és egyéb ismeretekkel alátámasztva. Mácsai János zenetörténésszel közösen írjuk majd ezeket, a közreműködő énekes növendékeknek pedig (reményeim szerint) ez kredit lehet a főiskolán. Tárgyalunk az iskolákkal, mi is kimennénk hozzájuk, és persze a színházba is várnánk a gyerekeket – meg a szüleiket, nagyszüleiket. Azt szeretném, hogy tegyék be ide a lábukat, nyissák rá a fülüket. A színház ne elefántcsonttorony, hanem befogadó intézmény legyen, hisz az a városé, a pécsieké, az embereké, a közé. Magyar Nemzeti Színház – olvasható az épületen, s ez minket kötelez.
– Úgy tűnik, a nyitottság megvan az emberekben, hisz több mint kétszáz érdeklődő ült be a nézőtérre, amikor meghallgatást tartott pécsi és budapesti fiatal énekesek számára.
– Az volt a célom, lássam-halljam: nagyszínpadi körülmények között miként énekelnek, hogyan mozdulnak meg, a hangjuk, a lényük mennyire ,,tölti be” ezt a teret, ami ötvenszer nagyobb, mint a zeneakadémiai termek, ahol rendszerint hallom őket. Boldog vagyok, mert többen is megcsillantották igazi tehetségüket. Én mindenkire számítok, aki a szakmában jó – pályakezdőre és érett művészre egyaránt. Magam is úgy indultam, hogy az Operaház ösztöndíjasaként Melis Györggyel kerültem egy színpadra. Hiszem, hogy nemcsak a közönség és a fiatalság felé kell nyitnunk, hanem a szakmán belül, a generációk között is meg kell teremtenünk a kapcsolatot.
– Tudhatunk-e már valamit a jövő évadról?
– Előadáscímeket egyelőre felelőtlenség lenne mondanom, de átnézve az elmúlt ötven év műsortervét, kiderült, hogy óriási hiányosságai vannak a színháznak az orosz ajkú zeneirodalom terén, például az Anyegint nem játszották. De nagyon régen volt műsoron a Don Giovanni, a Cosi fan tutte, nagyszerű lenne bemutatni a Rózsalovagot (igaz, ezen egy évig is dolgoznunk kellene), és olyan nagyoperetteket is hiányolok, amelyeket imádnak a nézők.
– Lesz minderre pénz?
– Az én értékrendem szerint első a kötelesség, aztán jön minden más, a kérés is. Először fel kell mutatni bizonyos törekvéseket, s ha a fenntartónk ezt érti, s látja, hogy általa jó irányba fejlődhet a színház, akkor a nehéz gazdasági helyzet dacára is erejéhez mérten támogat minket.
