15 C
Pécs
kedd, május 7, 2024
KezdőlapHírzónaHat merénylet hiúsult meg Belgiumban

Hat merénylet hiúsult meg Belgiumban

A belga hatóságok legalább hat terrorcselekményt akadályoztak meg 2014 vége óta, azaz két év alatt – közölte Eric Jacobs, a belga szövetségi bűnügyi rendőrség vezetője keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Megjegyezte, hogy a terrorizmus elleni harc egyre nehezebbé vált, mivel a belga főváros környékén több mint kétszáz nemzetiség képviselői élnek. Hozzátette, hogy a meghiúsított támadások kitervelői nemcsak “magányos farkasok” vagy Belgiumban született és nevelkedett terroristák voltak, hanem feltételezhetően bűnözői körök is.

“Mindenre felkészültünk. Alaposan elemezzük a merényletek tervezőinek életrajzát, személyiségét. Sok köztük a kisstílű bűnöző, aki nem olvadt be megfelelően társadalmunkba” – mondta Jacobs.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a terrorizmus elleni harcban nagyon fontosak a helyi közösségek információi. Elmondta azt is, hogy az általa vezetett rendőrségi részleg naponta átlagosan 600 lakossági bejelentést kap, és személyi állományának 45 százaléka terrorizmussal összefüggő ügyeken dolgozik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő