Hirdetés

Két sajtóközleményt is befújt a hideg szél szerkesztőségünkbe az elmúlt 24 órában, mindkettő a pécsi önkormányzat idei költségvetésével kapcsolatos. Az egyiket a KDNP jegyzi, a másikat a Fidesz. Egyik sem túl hosszú, de előbbi rövidségével egyenesen a műfaj határait feszegeti, kis húzással egy haiku-versenyre is benevezhetnék.

A közgyűlés jövő héten, február 14-én tárgyalja először Pécs idei költségvetését, elvileg akár el is fogadhatják a büdzsét.

A városvezetés nemrég sajtótájékoztatón mutatta be a költségvetés tervezetét.

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/megvannak-a-varosi-koltsegvetes-fo-szamai/

A Fidesz-szövetséges ÖPE sajtótájékoztatón mondta el a témában álláspontját.

A Kőváriékkal a közgyűlésben közös frakciót alkotó KDNP visszafogott, és nyúlfarknyi, a Fidesz pedig konfrontatív stílusú, szintén nem túl hosszú közleményben fogalmazta meg javaslatait. Az alábbiakban mindkettőt teljes terjedelmében közöljük.

KDNP: kapjanak élelmiszerjegyet és utalványt a szegények

A szomszédban pusztító és elhúzódó háború, valamint az elhibázott brüsszeli szankciók miatt kialakult nehéz helyzet a legkiszolgáltatottabbakat még inkább nehéz helyzetbe hozta.

Pécs város közgyűlése jövő héten tárgyalja a város 2023-ik évi költségvetését.

A pécsi KDNP azt kéri a baloldali városvezetéstől, hogy a város költségvetésének elkészítésekor különös figyelmet fordítsanak a lakosság ezen csoportjaira.

Ennek érdekében a költségvetés tárgyalásakor is azt fogjuk javasolni, hogy évente két alkalommal (húsvéti- és adventi időszakhoz kapcsolódóan) a szociálisan rászorulók, megváltozott munkaképességűek és legalacsonyabb jövedelmű családok kapjanak 10 ezer – 10 ezer forintos élelmiszerjegyet vagy vásárlási utalványt.”

Fidesz: A baloldali városvezetés megfutamodott és bujkál a pécsiek elől

Ruzsa Csaba, Pécs baloldali alpolgármestere megszegte múlt héten tett ígéretét, miszerint, amennyiben javaslatokat teszünk a 2023-as költségvetéshez, akkor a héten újabb megbeszélést folytat velünk.

Mi a javaslatainkat több mint egy hete elküldtük Alpolgármester Úrnak, ennek ellenére még válaszra sem méltatott bennünket. 

Pedig a javaslataink között szerepel a pécsi családok támogatása érdekében

  • a nagycsaládosok építményadójának teljes eltörlése,
  • a bölcsődei, óvodai térítési díjak megszüntetése,
  • a házasságkötés ingyenessé tétele.

Javasoljuk továbbá a takarékos gazdálkodás érdekében

  • az újabb hitelfelvételek leállítását, a város öncélú és határtalan eladósításának befejezését, hiszen 2020-22 között 10 MILLIÁRD forint hitelt vett fel a baloldali városvezetés,
  • a cégvezetői prémium kifizetések befagyasztását, a cégvezetők szerződéseinek ezirányú módosítását, amellyel 100 millió forintot takaríthatna meg az önkormányzat évente,
  • a felesleges tanácsadói, megbízási szerződések felbontását, a látszatpozíciók megszüntetését, amellyel 150-200 millió forintot takaríthatna meg az önkormányzat évente
  • a külsős (testületen kívüli) alpolgármesteri pozíció megszüntetését, vagy társadalmi megbízatású alpolgármesterré minősítését, díjazás nélkül, amellyel 15 millió forintot takaríthatna meg az önkormányzat évente.

A baloldal hiába bujkál előlünk, legkésőbb a költségvetés közgyűlési tárgyalásakor színt kell vallaniuk! Kiderül, hogy számukra a pécsi családok vagy még mindig a haverok az elsők.”

Hirdetés