Hirdetés

A járványok elleni küzdelem alapvető célja továbbra is az, hogy lassítsuk a vírus terjedését.

Mint írja legújabb Facebook-bejegyzésében Kemenesi Gábor pécsi virológus: ha lassul a koronavírus terjedése, ezzel arányosan a megbetegedések száma is lassabban nő, a kórházi terhelés is kiegyensúlyozott marad.

Ez a lezárások elkerülésének módja.

Szerinte közismertté vált az a tudományos tény, hogy a delta variánst az oltottak is képesek elkapni, illetve tovább is tudják adni a vírust, ám ettől még a vakcinák a súlyos betegségtől, kórházi kezeléstől védenek.

Viszont mindez azt is jelenti, hogy az oltatlanoknál, veszélyeztetetteknél hamarabb csökken a védelem, ők most „a delta variáns által tüzelt negyedik hullámban könnyebben elérhetőek a vírus számára”.

A szakember szerint ezért van még kit megvédeni a kórházba kerüléstől, az amerikai (CDC) és európai járványügyi hatóság (ECDC) az oltás mellett továbbra is javasolja a távolságtartás–maszk–légzési/kézhigiénia hármas alkalmazását.

A maszk, távolságtartás ajánlott minden olyan esetben, ahol oltottak, és veszélyeztetettek találkozhatnak, közösségi terekben (tömegközlekedés), nagy gyülekezéseknél.

Meddig lesz ez így?

Kemenesi azt közölte: a járványnak mindaddig nincs vége, amíg mindenhol nincs vége. Vagyis addig nem lesz vége, míg a még immunitással nem rendelkező társadalmakban komoly gócpontokat tud kialakítani – itt születhetnek ugyanis az újabb variánsok, melyek a vakcinált társadalmak védelmét is képesek rontani. Újabb és újabb hullámok jönnek, míg „az egész bolygón el nem csendesedik a helyzet és be nem áll egyfajta egyensúly”, vagyis mikor a világ nagy része már immunizálódott – foglalta össze.

A virológus teljes bejegyzése, forrásokkal megjelölve itt olvasható el teljes terjedelmében:

Hirdetés