A fenti keserű szójátékkal nem először élnek magyar nyelvterületen, ahogy a kérdést sem először járják körbe a Reggeliben. Szerdán délután a covidhelyzet vonatkozásában latolgatta Döbrentey Dániel, Polyák Gábor és Porcsin Zsolt a Political Capital és a pécsi Emberség Erejével Alapítvány szervezésében, hogy mi is a rémhír, az álhír.
V. GILBERT EDIT ÍRÁSA
Felelevenítették: a rendkívüli jogrend alatt azt lehetett elvileg felelősségre vonni, aki valós tényt ferdített el vagy tüntetett fel hamis színben. Ám mivel óriási a bizonytalanság e téren és kevés a kapaszkodó, nem tudott, nem tud egzakt lenni, sőt nagyon is homályos a mindenkori tényállás.
Míg a civil újságíróktól, bloggerektől, hosszú fb-os szövegek íróitól kevésbé várható, hogy kiigazodjanak a tudatos dezinformáció, a mendemondák és a tudományos véleménykülönbségek tengerében, a profi újságírók éppen attól azok, hogy jóval alaposabban utánajárnak az információnak. Hol vannak azonban a bizonyítás határai? Egy közkeletű definíció szerint az újságírói igazság átmeneti: addig érvényes, amíg a szerző nem talál olyan újabb tényt, ami más következtetésre sarkallná.
Ám az állampolgárnak hol van lehetősége utánamennie a terjedő hírnek? A Facebook mint értesülési csatorna a közösségi portálok közül nálunk egyeduralkodó.
A kamuhír mérhetően gyorsabban terjed, hiszen a szenzációra kattintunk (főként, mondták, az idősebb korosztály), s kevéssé érezzük a felelősségét annak, hogy kiszűrjük a valótlanságot. A tényállítás és a vélemény közt is nehéz különbséget tenni.
Porcsin Zsolt a debreciner.hu-tól, mint említette, a true news iparágban utazik munkatársaival. Arra törekednek, hogy igazolatlan információkat ne közöljenek, így rá is kérdeztek a hatóságoknál a karantén kezdetén terjedő városlezárási legendákra, amelyek forrását ugyan nem találták meg, de a tartalom nem bizonyult igaznak. Polyák Gábor jelezte: a tények ellenőrzése a politikai kommunikáció játszótere. Érdekes cáfolati láncolatot hozhat létre a „Soros koronavírussal fertőzött migránsokat szabadít Európára”-típusú kijelentés. A „politizálás” pedig már-már szitokszó, a drogfogyasztással egyenértékű bizonyos hatalmi regiszterekben. Káros, hogy a közpolitizálás értelmében is óvakodni kell tőle egyetemeken, civilszférában, s az legalább annyira, hogy a tudatos médiafogyasztási szokások kialakítására is kevés figyelem jut az iskolákban.
Szitás Katalin kiváló, érzékeny, határozott és visszakérdező moderálásában, ami pótolta a távol maradt Veiszer Alindát, a nap utolsó szekciója az integrált döntéshozatallal foglalkozott. Az integráció, az interdiszciplinaritás evidensen működik ezen a területen is: hogy ne csak szűken és mélyre ásson mindenki a saját területén. Duda Ernő virológus az intenzív kollaboráció eredményeiről beszélt vírusügyben; talán a felbukkanás regisztrálásától számított egy éven belül lesz is vakcina, de vajon miért nem tesztelték a járvány kitörésekor ide érkező kínaiakat? Csepeli György szerint a demokráciákban az inkompetenseknek nagyobb szava van.
Izgalmas nézeteltérés körvonalazódott a helyzet tanulságait illetően: Bod Péter Ákos szerint a krízistől butább lesz az ember, regresszál. Csepeli a lokális, spirituális, bensőséges kapcsolatok felértékelődését vizionálta.
Pluszok és mínuszok: a home office alapműködés lett, de az álláskeresési időt ki kéne tolni, a családi pótlékot emelni.
Kiderült: az éjszakai fogvicsorgatástól kitört fogak miatt megnövekedett a fogorvosok forgalma. Ez is ára hát viszonylag fegyelmezetten viselt karanténéletvitelünknek.
A körülményekre is ügyelve, példásan szervezett (hőmérőzés, kontaktus nélkül működő kézfertőtlenítő) rendezvény tere szinte elviselhetetlenül felforrósodott, s mint mindig, mindenhol, itt is működésbe lépett egy gazdátlan telefon, ami kitartóan csengett, reménytelenül emlékeztetve gazdáját, hogy most sem némította le.
