15 C
Pécs
kedd, május 7, 2024
KezdőlapCsemegePáva elköltözött és gyereke van?

Páva elköltözött és gyereke van?

Erősen terjed Pécsen a szóbeszéd, miszerint Páva Zsolt, Pécs polgármestere ismét apai örömök elé nézett. Egyesek szerint új párt talált magának. A politikus a Pécsi Újságnak bevallotta, hogy semmi sem igaz a híresztelésekből.

A Pécsi Újság.hu járt utána a városban terjedő s értelmiségi körökben is beszédtémává lett ama pletykának, amely szerint a polgármester új családot talált magának. Az őszi híresztelések után most januárban újra felröppent, hogy egy újságíró hölggyel került közelebbi kapcsolatba Páva Zsolt, akitől már gyermeke is született, ezért már el is költözött otthonról.

Páva Zsolt a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, az jó, hogy kinézik belőle ezt a bravúrt, legyezgeti a hiúságát, ezért sokkal lelkesebben fut majd a Mecseken, hiszen az edzéseknek megvan az eredménye, s jót tesz az állóképességének is.

Nyilatkozata szerint a városvezető maga is hallotta a pletykákat, de azoknak nincs sok valóságalapjuk. A lapnak azt mondta, hogy továbbra is három nő van az életében: a felesége és a két lánya, s ezen a következő 30-40 évben sem szándékozik változtatni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő