Hirdetés

Semmiképpen ne simogassuk, fogjuk meg vagy be az állatokat.

A lakossági jelzések alapján néhány hete gyakrabban jelennek meg rókák Pécs lakott területein – közölte az önkormányzat szerdán. Mint írják, ez ismert, és évek óta visszatérő jelenség. A napokban a Magaslati úton, a Tettye téren, a vasútállomás környékén, Gyükés, Donátus, Bálics és Patacs területén láttak rókákat, de a Köztársaság téren és a belvárosban is észleltek egy-egy példányt.

A közlemény szerint ezeknek a vadaknak kiváló az alkalmazkodóképessége, a városban is feltalálják magukat, és természetes élőhelyük visszaszorulása is lakott területekre űzi őket.

A rókák vadállatok, nem támadnak, inkább elkerülik az emberrel való találkozást.

A rendszeres légi vakcinázásnak köszönhetően Baranyában ma nem ismert a veszettség jelenléte a rókák körében, ám ezzel együtt érdemes nekünk is kerülni velük a kontaktust: semmiképpen ne simogassuk, fogjuk meg vagy be az állatokat, ez utóbbi a szakemberek feladata. Kerüljük a halott állati test érintését is. Míg a veszettség az állat nyálával, harapás útján terjed, érintéssel olyan bőrbetegségek kerülhetnek át kutyára, esetleg emberre, mint a rühösség, de gombás fertőzések, vagy bolhásság is előfordulhat.

A közvetlen környezetünk tisztán tartásával, a rókák számára lehetséges táplálékot jelentő „éléskamrák” felszámolásával, tudatosabb hulladékgyűjtéssel próbálhatják meg távol tartani lakókörnyezetüktől ezeket a ragadozókat – írja az önkormányzat.

Szükség esetén a Pécsi Közterület-felügyelet is ki tud helyezni élvefogó csapdákat, kizárólag magánterületen. Ezt azoknak célszerű kérni a felügyelet honlapján (pecsiktf.hu) található elérhetőségek valamelyikén, akik biztonságukat, háziállataikat, vagyontárgyaikat féltik az állatoktól, és nem tudják őket távol tartani kertjüktől, udvaruktól. Az így befogott rókákat a közterület-felügyelet munkatársai lakott területen kívül engedik újra szabadon.

Hirdetés