Újra megnyílik a fekete gólyák otthona!

Hirdetés

Nyolc éve már annak, hogy először beleleshettünk az ártéri fekete gólyák életébe. Most már sokadjára kamerázzák be a fészküket, mi pedig egészen költözésükig lehetünk „Nagy Testvérek”, tanúi lehetünk annak, ahogy a kis tojásokból kikelnek az apró gólyák, hogy majd késő nyáron már önállóan szárnyra kapva elhagyják otthonukat.

Február 18-tól a Gemenc Zrt., a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közösen folytatja a webkamerás „projektet”, ami hamar népszerűvé vált.

A többi állatkamerákhoz hasonlóan a cél itt is az, hogy ne csak a szakemberek ismerjék meg a madarak mindennapjait, tudjanak életvitelükről, hanem bárki nézegethesse őket.

2018-ban március elején érkezett meg Tóbiás és párja

Csontos Péter, a Gemenc Zrt. turisztikai és marketing osztály vezetője elmondta, a fekete gólyák viszonylag pontosan érkeznek minden évben, ez olyan március közepére tehető.

– Tóbiás, az előző gólyánk ez alól kivétel volt, ő minden évben megérkezett február végén. Tavaly sajnos már nem tért vissza, a helyét egy másik gólyapár foglalta el, ők szintén idő előtt jöttek, így úgy gondoltuk, érdemes már most elindítani a közvetítést. Ha még nem is érkeztek meg a gólyák, mókusokat gyakorta látni. És sokan nézelődnek is: pár tucat ember azért mindig figyeli a fészket – mondta.

Akik már több éve követik a történéseket, bizonyára tudják, hogy a kezdetektől – 2013-tól – egészen 2018-ig ugyanaz a gólyapár, Tóbiás és Sára családját figyelhették meg. Ők az évek alatt összesen 17 életerős fiókát neveltek fel. Tavaly új gólyapár érkezett, őket várhatják most vissza a nézők.

Számtalan alkalommal életerős fiókák születtek

– A tavalyi évben döbbenetes mennyiségű megtekintés volt: a márciustól májusig terjedő időszakban 1,1 millió alkalommal kattintottak, hogy láthassák a gólyákat. Sajnos júniusban elpusztultak a kis gólyafiókák, így leállítottuk a közvetítést. Egyébként körülbelül július közepéig szoktuk aktívan működtetni a kamerákat, egészen addig, amíg kirepülnek a madarak, megszűnik a forgalom.

Tavaly már ekkorák voltak a gólyafiókák, amikor június közepén egy viharban életüket vesztették

Fontos szempont a szakemberek szerint, hogy semmilyen körülmények között sem avatkozhatnak be a történésekbe, hiszen bármikor megzavarhatják a madarakat, akik igénylik a háborítatlanságot. Ha elpusztul egy madár, nem léphetnek közbe.

– Tavaly és tavalyelőtt sikerült kevés technikai hibával működtetnünk a csatornát – mondta Csontos. – A múlt évben egy darab kameránk ment tönkre, hangyák költöztek bele. Egyébként a madarász szakemberek januárban felmásztak a fészekbe, rendbe tették a műszaki felszerelést. Jelenleg jól működik minden, remélem, ez így is marad.

A FEKETE GÓLYÁKAT EZEN A LINKEN LEHET MEGFIGYELNI!

Hirdetés