11 C
Pécs
péntek, október 11, 2024
KezdőlapHírzónaErős kontroll alatt a kitelepülések

Erős kontroll alatt a kitelepülések

A városvezetés komoly ellenőrzéseket kezdeményezett a sétálóutcákat igénybe vevő előkertet létesítő vendéglátóhelyek és a rendezvényeken kitelepülő pavilonok üzemeltetőivel kapcsolatban. Az eddigi tapasztalatok szerint a fegyelem is javult, a terek tisztaságát is sikerül így megőrizni.

Egy, a városfejlesztési bizottság által nemrégiben tárgyalt beszámoló szerint idén a tavalyinál több és sokrétűbb ellenőrzés zajlott le eddig Pécsett az előkertes éttermekkel és a pavilonok üzemeltetőivel kapcsolatban.
Folyamatos probléma jelentkezett ugyanis többek között amiatt, hogy a rendezvényekre kitelepülők sokszor összepiszkolva, megrongálva adták vissza az EKF-programban felújított köztereket a fieszták után. Az is előfordult több esetben, hogy a sétálóutcákon kialakított előkerteket nem a szerződött nagyságban, hanem annál méretesebb területen foglalták el az éttermek.

A BIOKOM Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Kft. január elsejével vette át a Pécs Holding Zrt.-től a közterületek üzemeltetésének feladatát, így a területhasználati engedélyekkel kapcsolatos ellenőrzéseket is a város százszázalékos tulajdonú társasága végzi a közterület-felügyelet és az önkormányzat hatósági osztálya mellett.

A beszámolóból kiderül, hogy közel ezer engedélyt adtak ki fél év alatt előkertek létesítésére, pavilonok időszakos elhelyezésére. Az idegenforgalom számára jelentős közterületeken lefolytatott ellenőrzések után megállapították, hogy többször rendellenesen használták a vendéglátók a közterületeket, hiszen jóval nagyobb teret foglaltak el, mint lehetett volna.

Bár egyelőre a cégnek pótdíjak kivetése nélkül sikerült „kordában tartania” a szabálytalankodókat, a jövőben a burkolatra sablonnal felfestik az előkertek határát, megkönnyítve ezzel az ellenőrzést és az üzemeltetők dolgát.
A tapasztalatok szerint az előkertek túlhaladott mérete miatt csak nehezen, vagy egyáltalán nem lehet elvégezni olykor a hulladékszállítást, rosszabb esetben a tűzoltóság dolgát is megnehezítik a kihágást elkövetők.

A pavilonos társaságokkal is volt gond, hiszen korábban többször összepiszkolva, megrongálva adták vissza a területeket a városnak. Ennek kivédésére a városüzemeltetési társaság csak fotóval, jegyzőkönyvvel és kaució beszedése mellett adja át a pavilonosoknak a tereket, s a rendezvények után az eredeti formában veszi azokat vissza. Az az üzemeltető, aki nem képes megóvni a használt teret, komoly szankciókra, eljárásokra számíthat amellett, hogy köteles megtéríteni a helyreállítás költségeit is.

Sztojkovics Éva, a terület Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselője lapunknak azt mondta, a vendéglátósoknak ideje lenne már megtanulniuk, hogy a közterület mindenkié. Ezért szerinte úgy, vagy még jobban kellene rá vigyázni, ahogy saját tulajdonainkra. Mint mondta, támogatja a szigorú ellenőrzéseket, ugyanis csak így őrizhetjük meg közös értékeinket.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő