Hirdetés

Nehéz feladat elnevezni egy újszülöttet, hiszen születése pillanatában a család még nem ismeri a gyermek személyiségét, nem lehetnek biztosak benne, milyen név illene hozzá igazán – a döntés pedig (általában) egy életre szól. Sok szülő a hagyományos keresztnevek híve, de minden évben sok-sok kérvény érkezik be a Nyelvtudományi Kutatóközpontba, ahol eldöntik, mely utóneveket veszik fel az anyakönyvezhetők listájára. Lássuk, mi volt a 2022-es tendencia.

Mint kiderült, rekordot döntött az elmúlt esztendő, az eddigi legtöbb keresztnévkérelem 2022-ben érkezett, 625 kérés.

Ebből 120-at fogadtak el a szakemberek, amelyből 47 férfi- és 73 női név volt.

A kutatóközpont néhány példát is rendelkezésünkre bocsátott. Felvették a névjegyzékbe a következő férfineveket: Dezmond, Nazim, Kadir, Grácián, Zafír, Zahid, Onur, Hóseás. Női nevek közül átment a rostán például a Mília, a Hanne, az Emine, a Ninabell, a Tíciána, az Orianna, a Lizelotte, a Hannaléna, az Annalina, a Pannaróza, az Énor, a Dianna, valamint a Haggit.

Nem fogadták el az olyan, idegen helyesírású neveket, mint a Theodóra, Yara, Sonja, Emily, Zendaya, Yasemin, Tracy, Nora női nevek, illetve az Abthony, Murath, Archie, Hassan és Claudio férfinevek. Ugyanígy a becéző formájú Mesi, Lexi, Barbus női neveket, illetve Zé, Zsoma, Zsoli, Misi férfineveket sem támogatta a központ.

Mint írták, több uniszex név is előfordult a kérelmekben, azonban ezeket az érvényben lévő jogszabály alapján nem támogatják: Doni, Shaka, Rori, Lien, Senon, Nyikita, Delin.

Arról is érdeklődtünk a Nyelvtudományi Kutatóközpontnál, melyek voltak a leggyakrabban adott nevek 2022-ben. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Az anyakönyvi bejegyzésre alkalmasnak minősített utónevek teljes jegyzéke itt érhető el.

Ti hogy neveztétek el a babátokat? Megszokott, vagy különleges nevet kapott? 


Tavalyi cikkünk, ugyanebben a témában:

Mindenki nyugodjon le: Dorci és Angel nem, de Dzseferzon és Mézi lehet a baba neve

 

 

Hirdetés