13 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapPécs AktuálKomoly bajban lesz a pécsi egyetem

Komoly bajban lesz a pécsi egyetem

A finanszírozó által megadott adatok szerint idén 3 milliárd forinttal kevesebb jut az Egyetemnek a központi költségvetésből. Ez komoly nehézségeket jelent majd az oktatási ágazatban idén – mondja Krutki Józsefné, gazdasági főigazgató.

Nagyon nehéz év vár a Pécsi Tudományegyetemre (PTE), ugyanis a jelenlegi információk szerint a tavalyinál jóval kevesebb központi forrásból gazdálkodhat a tíz kart működtető, hatvanmilliárdos költségvetéssel működő intézmény.

– Ami a központi támogatást illeti, egyelőre arról van biztos tudomásunk, hogy mekkora összegű az idei év eredeti előirányzata: ez mintegy hárommilliárd forinttal kevesebb, mint 2012-ben – így Krutkiné. – A célunk az lesz ezért idén, hogy a saját tervezett és lehetséges bevételeinket növeljük majd – tette hozzá.

A gazdasági vezető elmondta, az elvonások egyértelműen az oktatási területet sújtják, de nem hagyhatják figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy az egészségügy alulfinanszírozottsága miatt folyamatosan keletkezik és halmozódik az adósságállomány.

Minden forrásra ráugranak…

A kieső bevételek miatt az egyetemnek mindent meg kell tennie idén, hogy újabb, egyéb forrásokhoz jusson.
– A stabil működőképesség megőrzése mellett célunk, hogy az eddiginél is intenzívebb pályázati hajlandóságot mutassunk. Ezeket szem előtt tartva készítjük jelenleg az idei év gazdasági tervét; egy vállalható és következetesen végigvihető tervet teszünk le az asztalra – mondja a főigazgató, aki szerint mindez főleg azért komoly munka, mert egyelőre nem ismerik az állami finanszírozás módszertanát.

Az universitas abban bízik mindenesetre, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Nemzetgazdasági Minisztériummal jelenleg is zajló tárgyalások eredményesek lesznek, s így további konszolidációs és egyéb támogatási forrásokat tudnak még realizálni a következő időszakban.

A pályázati és egyéb külső források lehívásában segítséget jelenthet, hogy 2016-ig megszerezte a PTE a kutatóegyetemi minősítést. A cím elnyerése közvetlenül mintegy 670 millió forintos állami célzott támogatást hoz magával, ami ugyanakkor csak és kizárólag kutatási célokra fordítható. Ezzel együtt a cím miatt újabb hazai és nemzetközi pályázati lehetőségek nyílnak meg, s ezzel élni is fognak.

– Komoly eredményt jelenthet, ha sikerül a kutatási tevékenységet és a gazdasági igényeket egymáshoz közelíteni, s ha szolgáltatásait a piacon pozicionálni tudja az egyetem. Ezáltal jelentős bevételeket szerezhetünk – tette hozzá a gazdasági főigazgató.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő