Hirdetés

A Szabad Európa információi szerint a kínai elnök azért is jön két napra Magyarországra, mert ebből az egyiken Pécsre látogat, hogy autógyár építését jelentse be. A Great Wall Motors terveiről már jelentek meg információk a magyar sajtóban, a lapnak viszont most megerősítették, hogy valóban a kínai autógyártó épít üzemet Baranyában.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón jelentette be hivatalosan, hogy Hszi Csin-Ping, a Kínai Kommunista Párt vezetője május 8–10. között Magyarországra jön.

Ahogy a Szabad Európa írja, a látogatás programjáról még keveset tudni, de a lap több, egymástól független forrásból származó információi szerint Hszi Csin-Ping és Orbán Viktor egyik nap Pécsre is elutazik, hogy bejelentse: a nagy kínai autógyártó cég, a Great Wall Motors (GWM) a város melletti Bicsérden építi fel első európai üzemét.

Lapunk februárban írt arról a 24.hu információira hivatkozva, hogy hatalmas körzetet minősítettek át beruházási területté Pécs mellett, épp egy olyan helyszínen, amely az ivóvízellátás szempontjából létfontosságú. A kormány egy 600 hektáros kiemelt beruházási célterületet jelölt ki Pécs közvetlen közelében, Bicsérd, Kővágótöttös és Kővágószőlős környékén. A találgatások akkor arról szóltak, hogy akkugyár települhet a város közelébe.

Ahogy azonban márciusban már az mfor.hu írta, a területen a Great Wall Motors építene autógyárat és kiszolgálóegységeket, ahol minden bizonnyal Ora nevű középkategóriás márkája mellett a prémiumkategóriás Wey nevű típust is gyártani fogja.

Ahogy a Szabad Európa írja, „a GWM-beruházás nyilvánosságra kerülése kalandos és a magyar médiaviszonyokra jellemző utat járt be. A már említett mfor.hu-értesülést nagy számban vette át a kormánymédia is, majd órákkal később törölték a cikkeket.”

Hirdetés