13 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapPécs AktuálA tanúk igazolják a panamát?

A tanúk igazolják a panamát?

A tanúvallomásokkal folytatódott a Pécsi Egyházmegye gazdálkodásával összefüggésben indított büntetőper tárgyalása a Pécsi Törvényszéken. A tanúk szerint rendszeresen nem adtak számlát az egyházmegyei szállások után, rejtélyes pénzeket utaltak a dolgozóknak, és ügyvéd is nyomozott a püspökségen.

Egyre több részlet derül ki az Pécsi Egyházmegye előző gazdálkodási irányítása alatti időkről. A püspökség volt vagyonkezelőjét négyrendbeli jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, folytatólagosan elkövetett, adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás, egyrendbeli különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, valamint a számvitel rendjének megsértésével vádolják.

A vádirat több százmillió forintot említ, amelyet nem a jogszabályoknak megfelelő módon használtak fel, többek között mintegy 30 millió forintot fizettek ki olyan személyeknek, akik erre nem is voltak jogosultak, és jóval több bérleti díjat – 176 milliót – fizettek ki a Fény Kft.-nek, mint amennyit a cég és az egyházmegye közötti megállapodás indokolttá tett volna.

A tárgyaláson a Pécsi Egyházmegyét képviselő ügyvéd bemutatott két olyan, a Fény Kft.-vel kötött szerződést is, amik ugyanazon a napon születtek, de két különböző bérleti díjról szóltak (havi közel egymillió és 1,6 millió forintról), s amelyeket nem is talált meg a nyomozóhatóság az egyházmegyénél.

A Pécsi Törvényszéken szerdán meghallgatott tanúvallomások a vádirat állításait támasztották alá. A püspökség egyik volt dolgozója – akinek a feladata a szállások bérbeadása volt – arról beszélt, hogy rendszeren volt, hogy nem adtak számlát a hozzájuk érkező csoportoknak, ha nem kérték.

Egy nyomtatott papírt kértem a védelmem érdekében az átvett pénzről, amit átadtam az egyházmegyének – mondta a tanú. – Az, hogy mi lett a pénz sorsa, nem tudom.

A püspökségen különös pénzmozgások is történtek. Kiderült ugyanis a tárgyaláson, hogy volt olyan dolgozó akinek kiutaltak 408 ezer forintot, amit vissza kellett fizetnie. A névtelenséget kérő volt alkalmazott azt mondta, hogy ő nem firtatta miért volt minderre szükség, a kérésnek eleget tett, felvette a pénzt, majd visszafizette a püspökség számlájára. A dolog pikantériája, hogy állítása szerint ez már nem a ügy vádlottjának, W. Gyulának a regnálásakor, hanem utódjának idejében történt.

Egy másik tanú, a Fény Kft. egykori alkalmazottja pedig arról beszélt, hogy a kft. helyett rendszeresen a püspökség fizetett ki bizonyos számlákat, majd később – nem tudni milyen utasítás alapján – fizettek vissza pénzt.

W. Gyula, a Pécsi Egyházmegye volt vagyonkezelője korábban tagadta bűnösségét. Szerinte több esetben sem az ő feladata, feladatköre volt bizonyos döntések meghozatala, hanem a püspökség dolgozóinak, így mások mellett a kinevezett helynöknek, a pénztárosnak, a könyvelőnek, a gazdasági hivatal vezetőjének. Vitatta, hogy pénzeket a jogcímtől eltérően használtak volna fel, s úgy vélte, a bérleti díjakkal kapcsolatos problémákat is jelezniük kellett volna.

Szerinte egy jól körülhatárolható kör áll az ellene zajló büntető ügy hátterében.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő