20 C
Pécs
vasárnap, május 5, 2024
KezdőlapHírzónaA vártnál kevesebben voltak a téren

A vártnál kevesebben voltak a téren

A vártnál kevesebben vettek részt a tíz pécsi érdekképviselet által meghirdetett szerda délutáni demonstráción. A közalkalmazottak petíciót nyújtottak át a városháza képviselőjének.

Néhány százan mentek el arra a demonstrációra, amelyet a közalkalmazottakat tömörítő szakszervezetek rendeztek meg a cafetéria megvonások miatt Széchenyi téren. Az esemény kezdetekor ugyan a Jobbik zászlaja is lengett, de a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője, Nagy Erzsébet kérésére azt végül leengedték. A PDSZ ügyvivője ezt követően élesen bírálta a városvezetésnek az oktatás átalakításáról szóló terveit, annak előkészítését, s a béren felüli juttatások elvételét.

Az eseményen gyerekek, szülők is megjelentek az Anikó utcai, s a Felsővámház utcai tagiskolák felmenő rendszerű megszüntetése ellen tiltakozva, s transzparenseken – többek között – a „Miénk a jövő, tiétek az iskola” és a „Suli a tét! Nincs helye tehetetlenségnek” szövegek voltak olvashatóak. Az Anikó utcai szülői munkaközösség részéről, Patkó Norbert indulatosan érvelt az intézmény mellett, mondván nincs szakmai, gazdasági alapja a tervezett átszervezéseknek.

A beszédeket követően a demonstrálók Staub Ernőnek, a városháza oktatási és kulturális referatúra vezetőjének adták petíciójukat, amelyben a bankszámlavezetés költségeinek fedezetét, a természetbeni juttatások tavalyi szinten való tartását, és az önkormányzati intézmények további sorsáról szóló érdemi tárgyalást követeltek. Mindezek mellett közmeghallgatás megtartásáért aláírásgyűjtést indítottak.

Trombitás Károly, a pénzügyi és gazdasági bizottság elnöke közleményben úgy reagált, hogy „sajnálja, hogy a Széchenyi térre kivezényelt kisiskolás gyerekek tucatjait, szüleiket, valamint a szintén jóhiszemű közalkalmazottakat megtévesztették, becsapták és politikai célokra használták fel az MSZP háttéremberei”.

Szerinte ugyanis nem szakmai, nem érdekképviseleti, hanem politikai akció volt a demonstráció, mert ha szakmai és érdekképviseleti szempontok vezérelték volna a szervezőket, akkor két évvel ezelőtt, a Bajnai-kormány utolsó időszakában tüntettek volna Budapesten, a Parlament előtt, amikor az MSZP-kormány megadóztatta és ezzel ellehetetlenítette a cafeteriát.

Mint mondta, ez elmaradt, s egy hangos szó sem esett, nem vonultak utcára, Nagy Erzsébet és a szakszervezetek csöndben voltak, mint ahogyan csöndben voltak az MSZP politikusai is.

Mint megírtuk, az önkormányzat tavaly 400 milliót áldozott a béren felüli – nem kötelezően adható – juttatásra, ennyi forrás idénre már nem jutott, de 100 milliót biztosított a legalacsonyabb keresetű, havi bruttó százezer forintos jövedelemmel rendelkező közalkalmazott bérének megemelésére.

A Polgármesteri Kabinetiroda szerdán arról tájékoztatott, hogy „noha a közalkalmazottakkal ellentétben a köztisztviselőknek a törvény szerint még mindig kötelező a cafetéria, de sem a polgármester, sem pedig az alpolgármesterek nem veszik fel ezt, az önkormányzati képviselőknek pedig nem járt eddig sem”.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő