Hirdetés

Bizonyos idő után minden komoly kapcsolatunkról hajlamosak vagyunk elhinni, hogy az örökkévalóságig tart majd. Ez jól is van így, hiszen a szerelemhez – mint annyi máshoz sem – nem érdemes pesszimistán hozzáállni. De mi a hosszú, harmonikus párkapcsolat titka? Erre igyekszünk választ találni. 

Pécsett szinte mindenki ismeri a szerelmi kötelék megkoronázásának netovábbját, a lakatfalat. Pontosabban falakat, mert már három is akad a városban belőlük. Legutóbb 2013-ban kifejezetten erre a célra építettek lakatfalat a pécsi Sétatér keleti végén. Sok párocska elhiszi a legendát, miszerint a falon elhelyezett lakat hozzájárul kapcsolatuk tartósságához. Mások csak divatot követnek, vagy jó mókának tartják a lakat felpattintását.

A szerelmesek egy-egy páros kiegészítővel (mint például a most rendkívül divatos horgony-karkötővel) vagy ruhadarabbal is kimutathatják összetartozásukat. Extrémebb esetben már magukra is varratják románcuk jelét, egymást kiegészítő tetoválások formájában.

De valóban azok a viszonyok a leghosszabbak és legboldogabbak, amik a külvilágnak annak tűnnek, akik életük minden mozzanatát kiposztolják valamelyik közösségi oldalra? Félreértés ne essék, ez is lehetséges, sőt nagyon romantikus. A látszat viszont sokszor csal, nézzük, miért.

Szerencsére vannak olyan párok is, akik ténylegesen úsznak a boldogságban. Ők viszont általában pont ezért nem érnek rá közös képeket feltölteni, hiszen ez sok időt elvesz attól, amit közösen tölthetnének el. Plusz nem feltétlenül igénylik, hogy állandó visszaigazolást, sőt elismerést zsebeljenek be a lájkok által.

Tudományosan bizonyított tény ugyanis, hogy egészségesebb figyelmen kívül hagyni a közösségi média reakcióját. Így nem hasonlítjuk magunkat össze másokkal, nem gondoljuk azt, hogy másoknak biztosan sokkal jobb párkapcsolatuk van, mint nekünk.

A Facebook miatt…

A közösségi oldalak sok esetben lehetőséget teremtenek a féltékenységre, gyanakvásra és a bizonytalanság érzetére is. Ez sok esetben egy jól működő kapcsolatot is tönkretehet. Persze nem maga a közösségi média okozhatja a párkapcsolati konfliktust, hanem az, ahogyan azt kezeljük. Ne a párunktól vegyük el az időt a telefonunk javára, hanem éljük meg teljes egészében az együtt töltött perceket.

Rengeteget olvashatunk a boldog kapcsolatokról, számtalan cikk és tanulmány, vaskos könyvek szólnak arról, mitől is leszünk igazán kiegyensúlyozottak és hogyan tudjuk jól menedzselni szerelmi életünket. Felsorolásunkban néhány, pszichológusok által megfogalmazott tanácsot emeltünk ki, amik biztosan sokkal hasznosabbak az egyébként nagyon szép és divatos karkötőknél, egyenbögréknél, de még a közös képek posztolásánál is. Egy kreatív pszichológiai blog szerint a boldog párkapcsolat 3 összetevője a következő:

Kötődés: azt jelenti, hogy a másik ember tartós és stabil jelenléte fontos az életünkben. Hiányzik, ha távol van. Támaszt és érzelmi biztonságot jelent a számunkra, igényeljük a törődését, figyelmét, gondoskodását.

Törődés: a másik emberről való gondoskodást jelenti érzelmi és fizikai értelemben egyaránt. A törődés a párunkra fordított időt és energiát mutatja, része minden, amit megteszünk azért, hogy jól érezze magát.

Szexualitás: összetartókapocs lehet, akkor is, ha más faktorok feszültséget okoznak. A szexuális intimitás fenntartása fontos még abban az esetben is, ha a munka vagy a gyermeknevelés fáradttá tesz.

psychcentral.com pedig 10 titkot árul el, melyek szerintük általános szabályok a jó kapcsolat kialakításához és megtartásához.

1. Alakíts ki valóságos képet az elköteleződésről.
2. Dolgozz a kapcsolatodon.
3. Töltsétek együtt az időtöket.
4. Alakítsatok ki teret a „külön levésre”.
5. Hozzátok ki a legtöbbet különbözőségeitekből.
6. Ne várd el partneredtől, hogy megváltozzon. Emellett add meg neki a lehető legtöbbet abból, amit szeretne.
7. Fogadd el, hogy vannak problémák, amiket nem lehet megoldani.
8. Kommunikálj!
9. Az őszinteség nélkülözhetetlen.
10. Tiszteld a párodat és becsüld meg őt.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét