Közeleg szeptember elseje, és vele együtt nem csak az ősz, hanem a várva várt, vagy épp rettegett és utált iskolakezdés is. Az idei pécsi tanévnyitókra még egy pár napot várnunk kell, de addig is, pillantsunk vissza a múltba, és nézzük meg, hogy miként zajlott jó néhány évtizeddel ezelőtt a városban a tanév első napja.
Az 1940-es években, a második világháború után, de még a szovjetek megérkezése előtt a korabeli sajtó nagy általánosságban véve minden évben rövid kis cikkekben tudatta a pécsiekkel, hogy melyik iskolának mikor lesz a tanévnyitó ünnepsége, valamint azt is, hogy melyik templomban lesz az évnyitó mise. Olyanok voltak ezek a kishírek, mintha nem egy újságíró, hanem egy tanfelügyelő írta volna őket. Íme egy példa 1946-ból:
„A tanévnyitó istentisztelet szeptember 15-én, hétfőn reggel 8 órakor lesz az evangélikus templomban. Azok a tanulók, akik hétfőn már iskolába mennek a szeptember 14-ei, vasárnapi istentiszteleten vegyenek részt, amely 9 órakor kezdődik.”
Némelyik ilyen felhívásban még azt is kikötik, hogy a szülőknek is jelen kell lenniük, sőt, arra is kitérnek, hogy bizony egy tanévnyitóra nem csak a diákoknak, de szüleiknek is illik szépen kiöltözniük.
Ahogy a kommunizmus megvetette a lábát Pécsett is, a tanévnyitókat átjárta a politika. Évtizedeken keresztül nem szólt másról az iskolaév első napja, mint a lelkes, ragyogó arcú diákokról, akiknek oktatása egyetlen célt szolgált: „Pártunk és Államunk” jövőbeni építőinek kinevelését. Egy 1949-es pécsi tanévnyitóról készült beszámoló tökéletesen példázza mindezt. A címe: „Felemelő ünnepség keretében köszöntötte az új tanévet a nép tulajdonába került iskolák szabad ifjúsága”.
„A Széchenyi téren ragyogó szeptemberi napsütésben gyülekezett pénteken délelőtt sok ezer pécsi diák az iskolaév megnyitására. Soha iskolaév még nem indult meg ilyen ünnepélyesen, lelkes hangulatban. Az az ifjúság, amelynek szeme előtt lezajlott az iskolák demokratizálásáért és a nép birtokába helyezéséért folytatott harc, már ennek az ünnepségnek a méreteiből is megérezhette az iskolaügy jelentőségét.”
Ma egy tanévnyitó a legtöbb kis- és nagyobb diáknak nem jelent egyet egy állami népünnepéllyel, akkoriban viszont felért egy május elsejei össznépi bulival.
„Ünneplő ruhácskák, ragyogó szemek, szőke és barna fejek hömpölygő sokaságában pompás képet nyújtottak az úttörők nagy nemzeti zászlóik és kis csapatzászlóik tengerével. Fegyelmezett és öntudatos kis sereg, amely fegyelmével a nagyoknak is példát mutatott. Az egyes iskolák élén jelmondatos táblákat vittek ilyen szövegekkel: »Az állami iskolában mindenki egyforma!«,»Megvédjük iskoláinkat!«, »Miénk a Jövő!«, »Tanulással építjük hazánkat!« »Éljen Rákosi pajtás!«”
Ha egy tizenéves iskolást megkérdeznénk ma, nem feltétlenül repesne a boldogságtól, hogy újra eljött a sulikezdés. Ellenben a 13 éves Wagner József, a pécsbányai általános iskola növendéke 1950 szeptemberében oda volt az örömtől.
– A népé, a miénk lett az iskola és most már mérnök lehet belőlem! – felelte arra a kérdésre, hogy mit is ünnepelnek a tanévnyitó napján.
A Fürdő utcai általános iskola 1951-es évnyitóján a Himnusz után egyből az iskola igazgatója mondott beszédet, melyben „beszélt az alkotmányról, és az ötéves terv hatalmas perspektíváiról”. A Magyar Dolgozók Pártja nevében Varga László „elvtárs” köszöntötte az új tanév küszöbén a nevelőket, szülőket és gyermekeket. A korabeli sajtó egyetlen mondatot idézett a politikustól:
„– Az ifjúság kövesse nagy barátjukat és népünk szeretett vezérét, Rákosi elvtársat – mondotta.”
Végezetül álljon itt egy részlet a Dunántúli Napló 1951-es „Üdvözöljük a tanulóifjúságunkat!” című diákokat köszöntő cikkéből. Rendkívül lelkesítő sorok:
„A béke gyermekei már talán nem is emlékeznek a romokra, a háborús nélkülözésekre. Ők már csak arra emlékeznek, hogy az óvodában milyen jó dolguk volt, hogy a napköziben milyen finom ételt rakott az óvónéni kicsiny tányérjukra. De a kis képeskönyv, melyet a tanévnyitón a füzet és a ceruza mellé minden első osztályos megkapott, emlékezteti a szülőket és a gyermekeket, hogy nem éltek mindig ilyen boldogan a gyermekek nálunk.”
