Ámokfutás Pécsen: autóval üldözte szerelmét az agresszív élettárs

Hirdetés

A Pécsi Járási Ügyészség többek között közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki az élettársával történt szóváltást követően gépkocsijával ámokfutásba kezdett Pécs belvárosában.

A férfi 2020 márciusában Pécsett egy benzinkútnál szóváltásba keveredett élettársával,
mely során letépte az élettársa autójának mindkét forgalmi rendszámát azért, hogy a nő ne tudjon elmenni.

A vádirat szerint a nő félt attól, hogy a férfi bántalmazni fogja, ezért annak ellenére, hogy autóján már nem volt rendszámtábla, megpróbált az autóval elmenekülni. A férfi ezután beült a saját kocsijába és a nő után indult. Közben többször nagy sebességgel az élettársa felé kormányozta az autóját, egyszer az autónak is ütközött.

A nő egy kereszteződéshez érve – mikor a jelzőlámpa pirosra váltott – megállt. Ekkor a férfi is megállt mellette, kiszállt az autóból és belerúgott a nő autójának ajtajába.

Az asszony kocsival próbált tovább menekülni, a férfi azonban ezután is követte.

Több helyen Pécsen a jelzőlámpa piros jelzését is figyelmen kívül hagyták, a vádlott szándékosan élettársa autójának kormányozta kocsiját, végül a két autó összeütközött, a nő pedig megállt.

A vádlott közlekedése során a sértett életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.

A vádlott cselekménye többek között a közúti veszélyeztetés bűntettének felel meg – áll a vádiratban.

Képek:

Hirdetés