Az ellenzék nélkül tárgyaltak kormánypárti képviselők a Dél-Dunántúl gazdaságáról

Hirdetés

A Dél-Dunántúli Gazdaságfejlesztési Zóna 2030-ig szóló fejlesztése kapcsán gyűltek össze június végén baranyai és somogyi kormánypárti országgyűlési képviselők és a megyék önkormányzatainak elnökei az Innovációs és Technológiai Minisztériumban. Mellár Tamás ellenzéki parlamenti politikus azonban nem kapott meghívást az ülésre, ahogy több más ellenzéki képviselő sem – írja a Pécsi Stop.

Június végén gyűltek össze baranyai és somogyi kormánypárti országgyűlési képviselők az Innovációs és Technológiai Minisztériumban azért, hogy a Dél-Dunántúl gazdaságáról és fejlesztési zónák létrehozásáról tárgyaljanak. A minisztérium részéről Schanda Tamás, parlamenti és stratégiai államtitkár és miniszterhelyettes, valamint Nagy Balázs, stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár voltak jelen.

Hoppál Péter, Hargitai János, Csizi Péter és Őri László is részt vett a tárgyaláson (fotó: Őri László/Facebook)

Részt vett emellett a tárgyaláson Betlehem József, a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese is. Az asztalnál ült Somogy megyéből Gelencsér Attila, Witzmann Mihály, Szászfalvi László, Móring József Attila, a képviselők mellett pedig helyet kapott még a Somogy Megyei Önkormányzat elnöke, Bíró Norbert is. Baranyából Nagy Csaba, Hoppál Péter, Hargitai János és Bánki Erik voltak jelen országgyűlési képviselőként, valamint ott volt még Őri László is, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke – írja a Pécsi Stop.

Az egyik képen szerepel Csizi Péter volt fideszes országgyűlési képviselő, aki jelenleg a FŐKEFE, az ERFO és a KÉZMŰ közhasznú cégek ügyvezetője, ezért is lehetett jelen a megbeszélésen.

A Csizi Pétert a 2018-as országgyűlési választáson legyőző Mellár Tamást – aki egyébként közgazdász – azonban nem hívták meg a tárgyalásra, ahogy egy baranyai és somogyi ellenzéki képviselőt sem látni az összejövetelről készült képeken.

A Pécsi Stop megkereste Mellár Tamást, aki a lapnak elmondta, nem kapott meghívást erre a tárgyalásra, noha országgyűlési képviselőként és szakmáját tekintve is érdekelte volna a dolog.

Hirdetés