Hirdetés

Távcsöveket elő! A „fényesen ékeskedő Vénusz és a sejtelmes Uránusz” hamarosan olyan közelségbe ér, mint a következő öt évben nem – hívta fel a figyelmet a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Március 30-án a Kos csillagkép előtt igencsak közel merészkedik egymáshoz naprendszerünk legfényesebb és az egyik leghalványabb bolygója, vagyis a Vénusz és az Uránusz. Az este folyamán alig több mint egy foknyira (pontosabban 1 fok 13 ívpercnyire) látszanak majd egymástól.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló szerint az égi párost napnyugta után nem sokkal már elkezdhetjük keresni. A ragyogó Vénuszt 7 óra után pillanthatjuk meg, sőt iránytűként segíthet megtalálni az Uránuszt, azonban a halvány, kékeszöld bolygót 8 óra előtt nem sok esélyünk van megpillantani.

Az után viszont felgyorsulnak az események, ugyanis a bolygók már ekkor is csak 16 fokos horizont feletti magasságban lesznek, 9 órára pedig szinte megfigyelhetetlenné válnak.

Másnap már több mint másfél fokra lesznek egymástól, de még mindig elég közel ahhoz, hogy kézi távcsővel egyszerre megfigyelhessük őket.

Mint írja a csillagvizsgáló, az Uránusz és a Vénusz nagyjából 2-3 évente közelítik meg egymást. A két bolygó legközelebb 2025 júliusában találkozik az égbolton, ám akkor nagyjából másfélszer akkora távolságban haladnak el egymáshoz képest, mint néhány nap múlva. A mostaninál közelebb csak 2028 június elején lesznek, akkor kevesebb mint fél fokos távolságban!

Hirdetés