18 C
Pécs
szerda, május 8, 2024
KezdőlapCsemegeCsődbe ment az USA

Csődbe ment az USA

Megkezdődött az USA részleges leállása, ugyanis nem sikerült megegyeznie az amerikai kongresszus két házának költségvetéséről, adta hírül a vg.hu. A nem létfontosságú hivatalok bezárnak és több százezer alkalmazottat küldenek kényszerszabadságra. 

Két évvel ezelőtt gyakorlatilag ugyanez történt az amerikai törvényhozásban. A cikkben olvasható, hogy a kongresszus alsóházának republikánus többsége és a Szenátus közötti civakodás akadályozta meg a ma kezdődő költségvetési évet megalapozó büdzsé elfogadását.

Mivel Barack Obama, demokrata elnök által három éve aláírt egészségbiztosítási program olyannyira szúrja a republikánusok szemét, hogy az ehhez szükséges forrást kihagyták az új büdzséből. Ennek célja, hogy a demokrata többség visszarakja azt.

A vg.hu úgy fogalmaz, hogy a két párt közötti csikicsuki tegnapra már egészen komoly mélységekbe jutott. A republikánusok szerint egyébként a demokraták az állam fizetésképtelenségére játszanak, melyre 1995-ben volt utoljára példa

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő